A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Bemutatták a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsijának két prototípusát szerdán a budapesti Nyugati pályaudvaron.
A versenyképes gazdaság a vállalatok, vállalkozások versenyképességén alapul, amihez nélkülözhetetlen a korszerű szakképzés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, a SkillsHungary verseny nemzeti döntőjén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Az egyiptomi Armanious Group kedden felavatta Budapesten létesített európai kutatás-fejlesztési központját. Az Eva Biomedical European Development Institute több mint 2 millió eurós beruházással készült el és közvetlenül 20, közvetetten pedig további 100 munkahelyet hoz létre Magyarországon. Szijjártó Péter az átadó ünnepségen kiemelte: a keleti nyitás sikere, hogy a Közel-Kelet és Észak-Afrika vezető gyógyszeripari vállalata Magyarországra hozza kutatás-fejlesztési központját.
Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon Budapesten állami kitüntetéseket adott át a „Másfélmillió lépés Magyarországon” című filmsorozat alkotóinak.
Itt nem egyszerűen befektetésről van szó, hanem egy társadalmi küldetésről - mondta Lázár János Alsópáhokon, a Kolping Hotel megújulása alkalmából rendezett ünnepségen. A Hotel a 2013-as évben közel 850 millió forintos beruházása az Új Széchényi Terv Nyugat-Dunántúli Operatív Programjának keretében, illetve 258 millió Ft-os Európai Uniós támogatással valósult meg.
Tárgyalásos megoldásra van szükség, a háború egyetlen alternatívája a tárgyalás - jelentette ki Orbán Viktor az ukrán válsággal kapcsolatban kedden az Országházban. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "békét akarunk és nem vért".
A magyar nemzet története vezérfonalának nevezte a keresztény kultúrát Orbán Viktor miniszterelnök kedden a kormány és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus közötti megállapodás aláírási ünnepségén, a Parlamentben.
Hétszáz, jórészt nevelőszülőknél élő gyereknek indít bűnmegelőzési és a közösségi sportot népszerűsítő programsorozatot az Ágota Alapítvány, valamint a nevelőszülői hálózatot működtető Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. A programokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma 6,5 millió forinttal támogatja - közölte az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Befejeződött a budapesti XVII. kerületi Ferihegyi út meghosszabbításának első üteme, és tavasszal elkezdődhet a második ütem - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Riz Levente, a kerület polgármestere a helyszínen tartott keddi átadáson.
Idén januárban az előző évinél 50 ezerrel több, mintegy 800 ezer munkavállaló után érvényesítettek kedvezményt a vállalkozások - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó-és pénzügyekért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón.
A piaci előrejelzések szerint Európában és a világban is nő a mezőgazdasági és élelmiszertermékek iránti kereslet - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Herceghalmon az Agrárium 2014 című konferencián kedden.
Többek között ezt hangsúlyozta I. Bartolomaiosz, Konstantinápoly egyetemes pátriárkája, akit a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntött budapesti látogatásán.
Az idei év első felében 55 millió forintos állami támogatást kap a Magyar Triatlon Szövetség.
A magyar mentés gyorsabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá válik, erről a kormány egyik stratégiai partnere, a Daimler AG gondoskodik - mondta Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Zsámbékon, ahol 10 új Mercedes-Benz Sprinter mentőautót vehetett át az Országos Mentőszolgálat.
A kétszáznál is több pályázat csaknem fele a civilektől érkezett a Millenáris Széllkapu elnevezésű kiírásra, amely a volt Ipari Minisztérium budapesti, Margit körúti egykori épületének helyén létesítendő közpark lehetséges funkcióit kereste.
A kormány várakozásai szerint a Liget Budapest projektben olyan új múzeumépületek jönnek létre a Városligetben, amelyek a 21. század színvonalán járulnak hozzá a főváros építészeti örökségének gazdagításához, ugyanakkor tisztelettel kezelik a történeti örökséget - mondta el a projekt március 3-i budapesti sajtótájékoztatóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.