A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Közös erőfeszítéssel kell rendet tenni a magyar futballban - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Magyar Labdarúgás Fórumán tartott beszédében, a Papp László Budapest Sportarénában.
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár is tárlatot vezetett a Terror Háza Múzeum kiállításán, mely a Kommunista Diktatúra Áldozatainak állít emléket.
Soltész Miklóst, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és és ifjúságügyért felelős államtitkárát kérdeztük a február 11. és 20. között lezajlott rendezvénysorozat kapcsán a családokat és a gyermeknevelést segítő kormányzati intézkedésekről.
Az üzleti szektor és a törvényhozók közötti szorosabb együttműködést segítő stratégiai partnerségi megállapodást írt alá csütörtökön Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Havas Istvánnal, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnökével.
A kormány elfogadta az Agrár Széchenyi Kártya bevezetését és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozását – ismertette Nagy Anna és Fazekas Sándor a kormányszóvivői tájékoztatón.
A kormány második akciótervének egyik fontos célkitűzése volt, hogy a Széchenyi Kártya Programot kibővítse és támogassa az agrárgazdasági szereplőket, a kis- és középvállalkozásokat, a családi gazdaságokat, az őstermelőket. Az Agrár Széchenyi Kártya indulásával a mezőgazdasági szereplők, régi törekvése válik valóra.
Videóinterjúnkban Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkárt kérdeztük az autópálya leállósáv átnevezési akcióról és a kerékpárutak fejlesztéséről.
A második világháború tragédiáinak egyik utolsó elbeszéletlen története - fogalmazott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a „Magyar voltál, ezért!” – Délvidéki tragédia (1944-1945) elnevezésű kiállítás keddi megnyitóján, a Terror Háza Múzeumban.
A Magyar Kormány hivatalos megemlékezésére a Terror Háza Múzeum előtt kerül sor - a részletekről tájékoztat Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
A „Kisgyermekkori nevelés minősége” című konferencián közös sajtótájékoztatót tartott Dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára és Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért, ifjúságért és sportért felelős biztosa.
A „NemzetHáló” a magyar kormány nemzetpolitikával foglalkozó és egyben a világ magyar fiatalságához szóló Facebook-os csatornája, amely a napokban indult és a hivatalos köszöntőjét Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ma adta át egy videóüzenet formájában.
Újabb filozófuspályázat ügyében tesz feljelentést az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt pénteki budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, közölve: befejezte a filozófuspályázatok ügyében a vizsgálatot. A pályázatok kiemelt ügyészi felügyeletet kapnak.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Kenyeres Sándor, a Talentis Group igazgatóságának elnöke közös gazdasági társaság alapításáról szóló szándéknyilatkozatot írtak alá 2011. február 17-én, Budapesten. A Zsámbéki-medencében tervezett nemzetközi tudásközpont az Új Széchenyi Terv nemzeti programjai részeként valósulhat meg.
"Kitartás és elszántság" címmel készített beszélgetést a Zrínyi Média Papp Istvánnal abból az alkalomból, hogy a nyugállományú alezredes „Hazáért” kitüntető címet kapta meg Hende Csaba honvédelmi minisztertől.
Az év elején elindult a közfoglalkoztatás új rendszere, amely a korábbi pazarló, átláthatatlan, a munkaerő-piaci helyzeten semmit sem javító gyakorlatot váltotta fel. A közfoglalkoztatás átalakításának fő célja az volt, hogy a hatékonyabb tervezés eredményeként a korábbinál több munkavállaló közfoglalkoztatásba történő bevonására legyen lehetőség. Míg tavaly alig több mint 100 ezer ember dolgozott a közfoglalkoztatásban, miközben 170 ezer érintettet meg sem szólítottak, az új közfoglalkoztatási rendszer 200-220 ezer fő bevonására teremt lehetőséget.
Ötmilliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő pályázatot írt ki a kormány, a támogatásra mikro-, kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak 2011. március 31-ig - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.