A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Pénteken este kezdődik az EU-elnökség hivatalos háromnapos záróeseménye, a fesztiválon bárki részt vehet. A rendezvénysorozat helyszíne, a Duna part szimbolikus jelentőségű, hiszen a Duna Európa, és a magyar elnökség egyik kiemelt témája, természeti és kulturális értéke.
Pályázatot hirdetnek a tehetséges és kreatív művészeknek, hogy alkotásaikkal is segítsék a kormányablakok és kormányhivatalok népszerűsítését, ezáltal pedig az ügyfélbarát, Jó Állam kialakítását – ismertette Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön, Szabó Erika államtitkárral tartott közös sajtótájékoztatóján. A fővárosi Fiumei úti kormányablakban tartott eseményen a kormányablakok százezredik ügyfelét is köszöntötték.
Távközlési és informatikai ügyekben jelentős előrelépést sikerült
elérnünk, a lengyel elnökséggel pedig széleskörű együttműködést
tervezünk - mondta Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős
államtitkár. A politikus Egerben adta át az elnökségi dossziékat
lengyel kollégáinak.
Nagy Anna kormányszóvivő és Bakos Piroska, az EU soros elnökségi budapesti szóvivője bemutatja a június 24. és 26. között zajló Duna Partyt, amely az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos lakossági záró rendezvénye lesz.
A Nemzeti Vidékstratégia – 2020 társadalmi célú hirdetése.
Körülbelül 1,5 millióra tehető azok száma ma Magyarországon, akik nem jutnak egészséges ivóvízhez. Nagy Anna kormányszóvivő családi okok miatt átmenetileg fizetés nélküli szabadságon lesz, távollétében Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár látja el feladatait.
A Kormány mai ülésén döntött a népegészségügyi termékadóról, amit az egészségtelen élelmiszerekre vet ki a kabinet szeptembertől. A magas cukor, só vagy szénhidrát tartalmú termékekre kirótt termékdíj bevétele az egészségügy új forrása lesz - jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat együttműködésének köszönhetően, 800 gyermek nyaralhat a Balatonnál - mondta el a Kormányportálnak Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Fonyódligeten.
Az első csatát megnyertük az államadósság elleni harcban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a keddi kormányülést követő sajtónyilatkozatában.
Nagy Anna kormányszóvivő és Mihalovics Péter, a NEFMI Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztosa bemutatta a kormány ifjúságpolitikai vitairatát.
Az eddigi kormányok mulasztásai után, most bevezetésre és teljes kialakításra kerül a 112-es egységes segélyhívó rendszer – fogalmazott Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.
A szlovák nyelvtörvény módosítása tartalmaz ugyan előremutató lépéseket, de összességében még mindig nem garantálja a kisebbségek nyelvhasználati jogát - derült ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár meghallgatásán, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának szerdai ülésén.
Mindannyiunk közös célja, hogy olyan közigazgatás jöjjön létre, amely barátja az állampolgároknak – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden a Magyary Zoltán Közigazgatási-fejlesztési Program bemutatóján.
Orbán Viktor előző heti kérésének megfelelően, kedden a belügyminiszter és a szakszervezeti vezetők beszámoltak a hét végén lezárult tárgyalások eredményeiről a miniszterelnöknek - mondta el Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján.
Az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen, országosan megrendezett véradáson Latorcai Csabával beszélgetett a kormány.hu.
Kimeríti a rémhírterjesztés kategóriáját az az interneten keringő e-mail, amely azt állítja, hogy a kormány államosítani fogja a kétmillió forint feletti banki betéteket – fogalmazott Nagy Anna kormányszóvivő, Binder Istvánnal, a PSZÁF szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.