A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A felkészüléssel együtt öt év alatt 70-75 millió eurót költött az állam az elnökség lebonyolítására - mondta Robák Ferenc kormánybiztos, aki kormányszóvivői tájékoztatón ismertette az elnökségről szóló kormányzati jelentést.
Az igazságügyi reformmal kapcsolatban a kormányszóvivő elmondta: a Kormánynak határozott álláspontja, hogy a törvények ereje és a törvények erejének érvényre juttatása, vagyis a bírósági szervezetek megerősítése - a részleteket az igazságügyért felelős államtitkár ismertette.
Szerdai ülésén a Kormány elfogadta az új Munka Törvénykönyv és az igazságügyi rendszer újjászervezésével kapcsolatos sarkalatos törvények tervezetét. A most elfogadott új Munka Törvénykönyv tervezet javítja az ország versenyképességét, támogatja és helyzetbe hozza a kisvállalkozásokat – fogalmazott Czomba Sándor a két tervezetről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón.
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozott Orbán Viktor miniszterelnök Krzysztof Kwiatkowskinak, a Lengyel Köztársaság igazságügyi miniszterének, valamint Remigijus Simasiusnak, a Litván Köztársaság igazságügyi miniszterének, szerdán a Parlamentben. Az eseményen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter méltatta a kitüntetetteket.
Interjú Bencsik Jánossal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkárával a CEP-Expo Clean Energy & Passivehouse Kiállítás és Konferencia szakmai vitafórumán.
Ma Magyarország legnagyobb ellensége nem a válság, hanem a reménytelenség, ezért a mi feladatunk nem a riogatás, hanem a cselekvés – fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Biztosítók Szövetsége II. Nemzetközi Biztosítási Konferenciájának megnyitóján.
Befejeződött a "humánstratégiai road-show". Dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi MInisztérium kabinetfőnöke országjáró körútján ismertette a Magyar Honvédség új humánstratégiai elképzeléseit a katonáknak. A tárca kabinetfőnökét a tapasztalatokról és a további munkáról kérdeztük...
Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter a minisztérium feladatairól, munkájáról nyilatkozott a kormany.hu stábjának a második Regeneráció-Kormányzati Karrier Expón.
Külföldön élő magyarok magyarságukról és a Nemzeti Regiszter jelentőségéről vallanak.
Célunk az, hogy identitásukban megerősítsük azokat a magyarokat, akik szétszóródva élnek a világban – fogalmazott Semjén Zsolt a Nemzeti Regiszter megnyitásáról szóló sajtótájékoztatóján.
2012. január 1-jével létrejön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar általános jogutódjaként létrejövő intézményt mutatja be a kormany.hu filmje.
A közigazgatás kultúrája az állampolgárokat szolgáló kultúra – hangsúlyozta megnyitó beszédében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes a Millenárison.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős
Államtitkársága újabb népegészségügyi kampányt indít a látás
világnapján, 2011. október 13-án. Az akció ezúttal a látásromlással
kapcsolatos betegségek megelőzésére, a látásromlás és a vakság
elkerülésének lehetőségeire, valamint a vakság társadalmi terhére
irányítja rá a figyelmet.
Orsós Zsolt kétszeres paralimpikon egy éve járja az ország iskoláit,
ahol saját élményeiről, életéről, sportbéli sikereiről is beszélget a
fiatalokkal. A diákok kipróbálják a csörgőlabdát, a vakok
által játszott speciális sportágat is.
A tavalyi év sikerén, valamint a fiatalok érdeklődésén felbuzdulva, szombaton ismét megrendezésre kerül a Kormányzati Karrier Expo a Millenáris ’B’ pavilonjában - ismertette Rétvári Bence.
Százmilliárd forintot is meghaladó összegben döntött nagyberuházásokról szerdai ülésén a Kormány - jelentette be csütörtökön a kormányszóvivő. A kabinet arról is határozott, hogy húsz témában, kilencven szakaszt érintően módosít büntetőjogi törvényeket.