A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A kormány a végtörlesztésnél kedvezőbb kondíciójú, állami kamattámogatással kiegészített árfolyamgát rögzítését biztosítja a közszférában dolgozóknak – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken.
Ha egy ország másfél év alatt egy új alkotmányt hoz létre, megalkot közel 30 kétharmados törvényt, elfogad 365 törvényt, akkor okkal tart igényt a nemzetközi érdeklődésre – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, Michael Spindelegger osztrák alkancellárral tartott sajtótájékoztatóján. Az ezt megelőző megbeszélésen európai, és kétoldalú kormányközi kapcsolatok kérdései kerültek előtérbe.
Fontos, fantasztikus nap volt ez az új magyar alkotmány számára - így értékelte Orbán Viktor a szerdán az Európai Parlamentben (EP) Magyarországról zajló vitát az azt követő sajtótájékoztatón.
Réthelyi Miklós méltató beszédében a kritikával rendezett ismeretek, a jó ízlés, az élethosszig tartó tanulás, a tudás társadalmi jelentőségére és súlyára hívta fel a figyelmet, majd gratulált a diákoknak és tanáraiknak az elért eredményekhez.
Az ország túl sokáig fordított hátat a teljesítménynek, a megújuló Magyarországon azonban nem az összeköttetések és az ügyeskedés, hanem csak az igazi teljesítmény fog számítani – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Országházban, ahol Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel közösen tüntették ki a Nemzetközi Diákolimpiákon eredményes diákokat és felkészítő tanáraikat.
törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Megszületett a megállapodás a hulladékkezelő közszolgáltató cégek és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség között. Illés Zoltán sajtótájékoztatója a szerződéskötés több héten át tartó folyamatát zárta le, melynek során a vállalatok és az OHÜ képviselői folyamatosan egyeztettek egymással.
Emlékeznünk kell, hogy megismerjük és megértsük, min ment keresztül nagyszüleink nemzedéke. Emlékeznünk kell azért is, hogy a sorsukon keresztül megértsük, milyen drága a magyar haza és milyen érték a piros-fehér-zöld zászló- hangsúlyozta Hende Csaba a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg 1943. évi doni hadműveleteinek 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
Olyan Magyarországot szeretnénk építeni, ahol minden fiatal törődik a hazájával, mert a hazája is törődik vele. Így foglalta össze a kormány.hu-nak adott interjújában Mihalovics Péter miniszteri biztos az Új Nemzedék Jövőjéért ifjúságpolitikai programot.
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról – jelentette be Giró-Szász András a keddi kormányszóvivői tájékoztatón, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
A honlap széles körű tájékoztatást ad a 2002-2010 közötti szocialista kormányzás prominens tagjai által állami pénzek terhére elkövetett visszaélésekről, illetve a jelenlegi kormánynak ebben a körben tett intézkedésiről – jelentette ki Budai Gyula elszámoltatási- és korrupcióellenes kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján.
A kormány pályázati rendszerben, vissza nem térítendő támogatás formájában átvállalja a bérfejlesztés 2-3 százalékát a versenyszférában - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kiemelte, hogy a terv végrehajtásával a Kormány és a tárca gyökeres fordulatot akar a vidék életében.
Orbán Viktor a vidék megerősödéséről, a termőföld védelméről és a földtörvény módosításának szükségességéről is beszélt a Darányi Ignác Terv, a nemzeti vidékstratégia végrehajtási keretprogramjának hétfői bemutatóján.
A vidékfejlesztési miniszter az Őrségben bejelentette: végiglátogatja nemzeti parkjainkat, hogy népszerűsítse hazánk természeti értékeit, és felhívja a figyelmet különleges szerepükre. Magyarország páratlanul gazdag természeti erőforrásokban, melyek megóvásában kiemelt szerepe van a nemzeti parkoknak.
A nemzetpolitikai struktúra felépítéséről és a honosítás pontos számairól tájékoztatott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Wetzel Tamás miniszteri biztos csütörtökön, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón, ahol Répás Zsuzsa nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is beszélt az eddig elért eredményekről.