A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Olyan Magyarországot akartunk, mely saját tengelye körül forog, ez a cég pedig segít elérni ezt a célt - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök, aki Kósa Lajossal, Debrecen polgármesterével és Bogsch Erikkel, a Richter Gedeon Részvénytársaság vezérigazgatójával ünnepélyes keretek között avatta fel a gyógyszeripari társaság új, 25 milliárd forint beruházással épült Biotechnológiai Üzemét Debrecenben.
Huszonötödik alkalommal rendezik meg az Auschwitz-Birkenau zarándoklatot, melynek egyik állomásán - az egykori koncentrációs tábor 18-as számú magyar barakkjánál - beszédet mondott Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára is.
Martonyi János megnyitotta a Külügyminisztérium százéves épülettömbjének történetét bemutató kiállítást.
A 2011-ben megszületett kormányhatározat szerint megkezdődtek a munkálatok, és a tervek szerint és 2014. március 31-re kell átadni a felújított Várbazárt – mondta Zumbok Ferenc kormánybiztos, aki a beruházás előkészítésével kapcsolatos feladatokat koordinálja. A beruházás igen összetett feladatokat tartalmaz, a műemléki rekonstrukció mellett, a közlekedési viszonyok rendezése, a kishajó forgalom megtervezése, a fejlesztési stratégia kidolgozása is a kormány előtt áll.
„Ahogy a fákat megedzi a szél, úgy edzette meg Devecsert, Kolontárt és Magyarországot a vörösiszap tragédiája" - fogalmazott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken, a felújított devecseri óvoda emléktábla avató és emlékfa ültető ünnepségén.
Mindszenty József életútja tele van szimbólumokkal. Az ő magyarsága sokunk magyarsága is - mutatott rá Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Sümegen, a Mindszenty József bíboros érsek, hercegprímás életéről szóló kiállítás megnyitóján.
Újra megnyitotta kapuit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, ahol ismét több száz fiatal nyerhetett betekintést a kormánytisztviselők mindennapjaiba. A színvonalas programok keretében előadásokat hallgathattak az érdeklődők, körbejárhatták a minisztérium épületét, de kipróbálhatták magukat egy rögtönzött sajtótájékoztató előadójaként, illetve becsatlakozhattak a kormány.hu szerkesztőségének munkájába is.
A miniszterelnök Tóth Bélával, a Gyermelyi Zrt. vezetőjével közösen lerakta az új malom alapkövét, majd megtekintette a cégcsoport üzemeit.
Mindig nagy öröm egy új gyár alapkőletétele, megnyitása, de magyar ember számára különösen nagy megtiszteltetés, ha egy malomüzem indulásánál lehet jelen – mondta Orbán Viktor csütörtökön, miután letette a Gyermelyi Zrt. új malomüzemének alapkövét.
Amikor a kormány a szellemi központ létrehozásáról döntött, akkor a magyar szellem előtt kívánt tisztelegni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a magyar szellemi teljesítményeket bemutató központ létrehozásakor. A kormany.hu videóösszeállítása.
A kormány előző ülésén döntött arról, hogy átveszi a fekvőbeteg intézményeket a helyi önkormányzatoktól - jelentette be Giró Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján.
Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára mutatta be 2012. március 28-án a közelmúltban indult konzuli tájékoztató honlapot (http://konzuliszolgalat.kormany.hu), amelynek célja, hogy hasznos információkkal lássa el a külföldre utazó magyar állampolgárokat és a Magyarországra utazókat. Így a kormányportálon egy helyen, felhasználóbarát formában érhetők el e hasznos információk.
Amikor a kormány a szellemi központ létrehozásáról döntött, akkor a magyar szellem előtt kívánt tisztelegni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, mielőtt együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a magyar kormány nevében Rubik Ernő feltalálóval, a magyar szellemi teljesítményeket bemutató központ létrehozásáról.
Olyan vállalat sikeres gyáralapítását ünnepeljük ma, amelyhez nem kisebb innováció kötődik, mint az autó feltalálása – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Kecskeméten, ahol a Daimler AG csütörtökön indította be a termelést az új személyautó gyárában.
Egy 16 éve húzódó probléma megoldásáról született döntés a tegnapi kormányülésen: az eddig félkészen álló "Tüskecsarnokot" befejezik. A beruházás összértéke 5,9 milliárd forint - ismertette Giró-Szász
András kormányszóvivő csütörtökön, a Vígh László kormánybiztossal együtt tartott sajtótájékoztatón.
Elfogadta a kormány a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) illegális földvásárlásokra vonatkozó jogszabály-előterjesztését. A szakminiszter gyors és hatékony fellépést ígér a zsebszerződések ügyében.