A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
A járási hivatalok vezetőinek a polgárok államát kell megtestesíteniük, ők lesznek "az állam emberei" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalvezetők hétfői kinevezési ünnepségén, Budapesten.
A dokumentumot Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, valamint Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.
Vidnyánszky Attilát nevezi ki a Nemzeti Színház élére Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pályázatokat véleményező szakmai bizottság javaslatával megegyezően. Az új vezető a pozíciót 2013. július 1-től 2018. június 30-ig tölti be.
A kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni - közölte Balog Zoltán vasárnap. Az emberierőforrás-miniszter a tervezettnél egy nappal előbb, már hétfőn tárgyalna a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) a felsőoktatás átalakításáról, amelyről a szerdai kormányülésen várhatók végleges döntések.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, Pannonhalmán tárgyalt a Magyar Rektori Konferencia elnökségével.
A Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság ebben az évben közel 75 millió 600 ezer forinttal támogatja a Kézenfogva Alapítvány munkáját - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Fülöp Attila család-és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár.
Tovább bővíti a Kormány a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjának (NET) jogosulti körét. A jövőben a nyugdíjasok és a közmunkaprogramban résztvevők is felajánlhatják ingatlanjukat az Eszközkezelő részére.
A közel 70 km vasúti vonalszakasz korszerűsítésének célja az elővárosi közlekedés fejlesztése, az érintett települések megközelíthetőségének javítása, a vasúti személy- és áruszállítás részarányának növelése, a 7. számú főút és az M7 autópálya tehermentesítése.
Csütörtökön tartotta alakuló ülését az Emberi Jogi Kerekasztal. A testületet a Kormány tanácsadó testületeként működő Emberi Jogi Munkacsoport hívta életre. A kerekasztal munkájában negyvenöt, az emberi jogok területén aktív civil szervezet vesz részt. A kerekasztalnak jelentős szerepe lesz Magyarország emberi jogi jelentésének előkészítésében, jövőre 12 témában tartanak tematikus üléseket.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2012. december 13-án, csütörtökön 15:00-ra a minisztériumba megbeszélésre hívta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségét.
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára újabb három civil szervezettel - a Magyarországi Fordítóirodák Egyesületével (MFE), a Páneurópa Jogász Unióval, és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével (FIVOSZ) - csütörtökön a fővárosban.
Ágyhoz kötött, halmozottan fogyatékossággal élők mindennapjait és ápolóik munkáját segíti az az 1600 db speciális elektromos betegágy és 987 db egészségügyi, a felfekvés kialakulását megelőző matrac, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ad bentlakásos állami és nem állami fenntartású szociális intézmények számára. Az egyik kedvezményezett a szigetszentmiklósi Vadgesztenye Szociális Intézmény a következő hetekben 4 ágyat és matracot vehet át.
Több mint 70 tonna élelmiszert, 2012 darab egyenként 35 kg-os élelmiszercsomagot adományoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma rászoruló családoknak. A több mint 20 millió forintos adományt a Magyar Piac Szövetkezet szervezésében magyar gazdák termékeiből a szövetkezet és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) önkéntesei állították össze.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. szerdán Budapesten
Fónagy János államtitkár vezetésével négytagú bizottságot hozott létre a kormány a gáz-, az áram- és a távhőárak tízszázalékos csökkentésének nyomon követése érdekében - közölte a kormányszóvivő budapesti sajtótájékoztatóján.
A legtöbb kérdésben sikerült megállapodásra jutnia a kormánynak a pedagógusok sztrájkbizottságával, ugyanakkor a bértábla emeléséről az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban fognak egyeztetni - derült ki a felek keddi, idei utolsó egyeztetése után.