A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Legalább nyolcezer hátrányos helyzetű diák továbbtanulását segíti egy most induló program, amely négymilliárd forintos keretből támogatja a felsőoktatásba jutásukat - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a második Nemzeti Köznevelési Konferencia alkalmával tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
2013-ban – köszönhetően a csökkenő inflációnak, az arányos, egykulcsos adórendszer véglegesítésének és az újabb nagyarányú minimálbér-emelésnek – végre reálbér-emelkedés valósulhat meg. Erre is komoly veszélyt jelentene Bajnai Gordon és az Együtt 2014 a minimálbéreket csökkenteni szándékozó javaslata.
Jövő évtől nem lehet nevelőotthonokba beadni 12 évesnél fiatalabb gyereket. Az a cél, hogy ehelyett nevelőszülőkhöz, családba kerüljenek - mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.
A kormány egy olyan egységes rendszer létrehozásáról döntött, amely elismeri és támogatja a nemzet szellemi, valamint gazdasági értékeinek megteremtésében és megőrzésében kiemelkedő jelentőséggel bíró intézményi, továbbá hallgatói, oktatói és kutatói teljesítményt. A 2013-as költségvetés 10 milliárd forintot különített el az intézményi kiválóság támogatására.
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága kórházigazgatókkal egyeztetett csütörtökön a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekhez kapcsolódó teendőkről. Az egyeztetést követően Szócska Miklós államtitkár sajtótájékoztatót tartott.
Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön Budapesten.
Ideiglenesen forgalomba helyezték az M3-as autópálya új, Nyíregyháza és a 49-es főút közötti 33,8 kilométer hosszú szakaszát szerdán.
A kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35 százalékos forrásadót rónak ki az adóelkerülési céllal külföldre kivitt pénzekre - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán, a kormányülés szünetében.
Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tartott az elektronikus útdíj rendszerről 2013. január 16-án.
Olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában a bajba jutott devizahiteles családok számára, melyre büszkék lehetünk - jelentette ki az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden.
Minden település megközelíthető, és már majdnem minden útszakaszt megtisztítottak az országban - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
300. állomásához, egyúttal új mérföldkőhöz érkezett a „Szolidaritás Nagykövete” program.
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.
Az erről szóló dokumentumot Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára és Veres Zsolt, az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatója írta alá. Az aláírási ünnepségen Cséfalvay Zoltán azt mondta, a megállapodás az innováció mellett a partnerség, a szakképzés és a beszállítók témakörét öleli fel.
Idén októbertől egyszerűbb eljárásban lesz intézhető egyebek mellett a jogosítvány elvesztésének bejelentése, az elveszett rendszám pótlása vagy a gépkocsik forgalomból való ideiglenes kivonása. Megszűnik az ideiglenes vezetői engedély, a lejárt érvényességű forgalmit az ellenőrzéskor nem veszik el a helyszínen. A Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként az állampolgárok számára kedvező módon változik a járművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is.
A kormány döntött a közszférában dolgozók nyugdíjazásának menetéről, illetve az egyedi kérelmek által nyújtott lehetőségekről. A kormany.hu-nak Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára beszélt a döntések részleteiről.