A Kormány és intézményei
Minisztériumok
Videók
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter átadta az ország tizennegyedik gyermekbarát meghallgató szobáját Egerben.
tanulás kitolódása és a karrierépítés miatt a fiataloknak kevesebb a lehetőségük az ismerkedésre, ezen a helyzeten változtatna az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által támogatott vasárnapi táncos, ismerkedést segítő programsorozat - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én közös éneklésre bátorít minden magyar embert a határon innen és túl.
A magyar biotechnológiai szektor Közép-Európában vezető szerepet tölt be - mondta el Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár a kormany.hu-nak Budapesten, ahol megrendezésre került a BioForum 2013 szakmai találkozó.
Május 25-én egész napos gyereknapi programra várja az érdeklődőket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Millenárisra. Az eseményről tartott sajtótájékoztatón, a programok ismertetése mellett, Balatoni Monika társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár bemutatta Kimit, a nap házigazdáját, valamint szólt az MTVA M2-es csatornájával, illetve az egyszervolt.hu-val történő együttműködésről is.
Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését - tartalmazza a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén megszületett országos bérajánlás.
Magyarország megújítása elképzelhetetlen a gazdaság szereplői mellett a civil szervezetek együttműködése nélkül - mondta Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyette államtitkár ma a kormany.hu-nak adott interjújában.
A Kormány 2013. május 15-i ülésén döntött a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtási kormányrendelete közszolgáltatás díját megállapító rendelkezésének megváltoztatásáról. A módosítás az 1 egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli.
A Kormány 2013. május 15-i ülésén elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely újabb állami ingatlanok térítésmentes tulajdonba adásáról rendelkezik helyi önkormányzatok és a Római Katolikus Egyház számára. A jogszabály emellett további megoldást kínál a NET-programban résztvevő, fizetési kötelezettségeiket teljesíteni nem tudó adósok lakhatási problémáira.
Együttesen tett látogatást a FŐKEFE Nonprofit Kft. három Heves megyei telephelyén Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár, Nagy Andor országgyűlési képviselő és Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete.
A szociális temetkezés intézményét a Kormány megtárgyalta és elfogadta. A szociális temetés lehetőségének célja az, hogy a Kormány enyhítsen a gyászolók terhein.
Völner Pál beszéde a Hidak és hídépítők napján
A nemzetközi közlekedési kapcsolatok kiépítésére szolgáló alapból 2014-től Magyarországnak mintegy egymilliárd euró áll rendelkezésére - mondta el az MTI-nek Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár csütörtökön Tatán, a határ menti együttműködésről rendezett konferencián.
Felújították az idén 125 éves nadapi Szintezési Ősjegyet, Magyarország magassági referenciapontját; az 1888-ban létesített úgynevezett főalappont avatóünnepségét szerdán tartották a Fejér megyei településen.
A Hemingway Alapítvány gondozásában létrehozott Magyar Sportcsillagok Falán az 1964-es tokiói olimpia aranyérmes tőrvívó csapatának tagjai örökítették meg kézlenyomatukat és aláírásukat május 15-én délelőtt Budapesten. A csapattagok egyúttal a hétvégén elhunyt Mendelényiné Ágoston Juditra is emlékeztek.
A kormány továbbra is támogatja a látássérültek rehabilitációját.