Játékmúzeum és földalatti rendezvénytér is helyet kap a megújuló Várbazárban

Már megkezdődtek az előkészítő munkálatok és a tervek szerint 2014. március 31-re elkészül a felújított Várbazárt. A tervekről és a beruházás előkészítésével kapcsolatos feladatokról Zumbok Ferenc, a budai Várbazár felújításával és a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciója kidolgozásával, valamint a rekonstrukcióval kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos beszélt a kormany.hu-nak.

A kormánybiztos felidézte, hogy 1873-ban született meg az elhatározás a Várkert megépítésére, mely a Dunát köti össze a királyi kertekkel és a palotával. Az épületet 1883-ban adták át. A kezdeti átmeneti időszak után arcképcsarnok és szobrászműhely működött itt. Az 1950-es években átalakították, majd a hatvanas évektől 1982-ig a Várbazár adott helyet az Ifjúsági Parknak.

A Várbazár felújítása évek óta megoldatlan ügy, még 1996-ban sorolták a világ legféltettebb ugyanakkor legéletveszélyesebb műemlékei közé. Az előkészítő munkálatok már elkezdődtek, a tényleges beruházás pedig ősszel indul.

A tervek szerint a Várbazár fülkéiben elegáns kávéháznak, hungarikumokat árusító boltnak adnának helyet, sőt egy XIX. századi működő ötvösműhelyt is kialakítanának. Fiatal szobrászművészeknek pedig egy éven át ingyenes műtermet biztosítanának.

A kormánybiztos szerint rendkívül fontos kérdés a közlekedés megszervezése, az elképzelések szerint a járda melletti sávot megszüntetnék, a Várba való feljutást pedig nagy teljesítményű mozgólépcsőkkel és liftekkel oldanák majd meg. A Pesti oldalról pedig kishajó forgalommal biztosítanák a hatékony és gyors átjutást a Várbazárba. A terasz alatt pedig egy háromszáz autó befogadására alkalmas mélygarázst is építenének.
A terasz alatt egy kb. 1600 nm-es földalatti rendezvényteret alakítanak ki, mely hiánypótló bemutató látványközpontként funkcionálhat majd.

Az épület legszebb emeletén kapna helyet egy elegáns étterem, a földszintjén pedig egy játékmúzeumot hoznának létre, így a fiatalok és idősek is egy helyen kapcsolódhatnak majd ki. A Várkert bazár teraszán, a régi Ifjúsági Park helyén lenne az étterem kerthelyisége, valamint a déli kapunál egy színpadot is felállítanak, ahol a helyhez illő koncerteket szerveznének.

A Testőrpalotában kaphat majd helyet a tervek szerint a Magyar Kreativitás Háza, ahol folyamatos kiállítások mellett lehetőséget szeretnének adni fiatal képzőművészeknek a bemutatkozásra. A déli lakóépületet pedig egyfajta „Múzeumi Negyeddé” alakítanák át, ahol a magyar múzeumok mutatkozhatnának be.

A kormány tavaly októberben hozott határozatot a beruházás megkezdéséről, novemberben közzé tette a hosszú távú fejlesztésről szóló határozatát, végül decemberben nemzetgazdaságilag is kiemeltté nyilvánította beruházást. Az összesen 8,5 milliárd forint értékű - teljes mértékben uniós forrásokból megvalósuló - beruházást 2012 őszén kezdi, és 2014 márciusára tervezi befejezni a kormány. Néhány előkészítő munkálat már egy évvel ezelőtt megkezdődött, folyamatosan távolítják el az omladozó, életveszélyes darabokat a beruházási területről, a Vízhordó lépcsőről és környékéről. A beruházás igen összetett feladatokat tartalmaz, a műemléki rekonstrukció mellett, a közlekedési viszonyok rendezése, a kishajó forgalom megtervezése, a fejlesztési stratégia kidolgozása is a kormány előtt áll.

Fotók

Videók

Megalakult a harmadik Orbán-kormány

Megalakult a harmadik Orbán-kormány

Július végén nyit az új FTC-stadion

Július végén nyit az új FTC-stadion

A kazah miniszterelnök budapesti látogatása

A kazah miniszterelnök budapesti látogatása

Biztos kezdet gyerekház nyílt a Freskófaluban

Biztos kezdet gyerekház nyílt a Freskófaluban

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Százhetvenhét településen építenek ki kamerarendszert

Százhetvenhét településen építenek ki kamerarendszert

Az erős ország tud jó nemzetpolitikát folytatni

Az erős ország tud jó nemzetpolitikát folytatni

Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

Július végén nyit az új FTC-stadion

Július végén nyit az új FTC-stadion

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4