Ahhoz, hogy megismerjük egymás gondolatait, megvitassuk egymás ötleteit, megoldásokat találjunk a közös problémákra, mindenekelőtt találkoznunk kell – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Hangonyban, a közösségi ház avatásán. Az átadó az Európai Unió vidékfejlesztési igazgatóinak egri ülését kísérő program része volt.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vidéki örökség jogcíme a történelmét megbecsülő és vidékét felemelő Európát jelképezi – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Zalaapátiban, a felújított templom átadásán. Az államtitkár felolvasta Orbán Viktor levelét is, melyben a miniszterelnök nagyrabecsülését fejezte ki a zalaapátiak erőfeszítései iránt.
Bízom benne, hogy a baktalórántházi példa bátorítást ad majd a többi egyházi fenntartású szervezetnek is, és egyre nagyobb számban kapcsolódnak be az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek programjába – mondta Fazekas Sándor a közösségi ház felavatásakor.
Az Európai Unió és hazánk élelmiszerbiztonsági politikájában is egyértelműen a fogyasztók védelme a legfontosabb, ez sem gazdasági, sem politikai érdekeknek nem rendelhető alá – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a kijevi AGRO-2011 Nemzetközi Agrárkiállításon.
Júniusban lehet pályázni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) nem termelő mezőgazdasági beruházásoknak nyújtott, 1 milliárd forintos keretösszegű támogatására. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) módosította a jogcím rendeletét, hogy megkönnyítse a gazdáknak az előírások értelmezését, betartását, és hatékonyabbá tegye az ellenőrzést.
A generációváltás az agráriumban, a vidék-, illetve területfejlesztés jövője és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) félidei értékelése áll majd a június 14-i Nemzeti Fejlesztéspolitikai Fórum középpontjában.
A magyarországi munkahelyeket döntően a kis- és középvállalkozások teremtik, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít rájuk.
A magyar vidék minden településén elkelne egy ilyen malom, ami figyelmezteti a helybélieket: őrlésével az idő múlására, mozgásával az élet körforgására; egy malom, ami mozgásban tartja a közösség tradícióit, értékeit – köszöntötte V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a VII. Nemzetközi Molnártalálkozó résztvevőit Túristvándiban.
Lovas vagy gasztronómiai programokhoz is lehet forrást igényelni július 1-től az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 4 milliárd forintos keretéből. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a turisztikai tevékenységek ösztönzésének támogatásáról szóló rendeletet.
A hagyományos magyar ételek megkívánják, hogy hazai húsból, tejből készítsük őket – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének szakmai napján.