Egy községről, egy közösségről sokat elmond, hogy minek ad teret. Ez azért fontos, mert csakis az a cél, az a törekvés, az az álom valósulhat meg, aminek fizikailag is helyet, teret biztosítunk – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a péri Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) avatóünnepségén.
A modern kor újabb és újabb kérdések elé állítja a mezőgazdasággal, élelmiszer-termeléssel, vidékfejlesztéssel foglalkozókat – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a vasvári Karintia Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. és testvércége, a Probstdorfer Saatzucht GmbH nemzetközi vetőmag fajtabemutatóján.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatása jó helyre került, a veszprémi hagyományos recepteket bemutató kötet más térségeknek is példát mutat – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Ízek, illatok, receptek - a vidék éléskamrája című kiadvány bemutatóján, a Parlamentben.
Vas megyében 1,54 milliárd forint támogatás felhasználásáról döntenek a LEADER Helyi Akciócsoportok falumegújításra- és fejlesztésre, illetve vidéki örökség megőrzésére. A vidékfejlesztési tárca országosan 4 milliárd forint többletforrást biztosított a pályázati célok megvalósítására - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár pénteken Szombathelyen.
A vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint a jövőben tovább nő a helyi termékek szerepe az élelmiszeriparon belül, a kormányzat ezért fontos feladatának tartja az ágazat szereplőinek támogatását.
Helyi termékekből kizárólag a tájegységre jellemző ételeket készített huszonhárom csapat a Vas megyei Jánosházán, a Vasi Vidéki Ízek Juniális rendezvényen. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az eseményen hangsúlyozta, áttörés akkor lesz, ha a helyi közösség a saját termékét fogyasztja, ezért el kívánják érni, hogy a földművelésből élő gazdák állattartással és feldolgozással is foglalkozzanak, és értékesítsék termékeiket.
A célok az ország minden IKSZT-jében azonosak: változatos információs szolgáltatásokat nyújtani, helyet adni a civil szervezeteknek, színhelyet biztosítani a kulturális és közösségi programoknak, teret nyújtani a közösségfejlesztésnek. De minden község a maga képére formálja a saját közösségi házát, hiszen csakis a helyi közösségen múlik, hogy mivel tölti meg a felújított épületet – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Ipolydamásd Integrált Közösségi és Szolgáltató Terének (IKSZT) átadásán.
Több munkacsoportban, széles szakértői bázisra támaszkodva kezdődött el a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak tervezéséhez kapcsolódó ágazati stratégiák és hatástanulmányok kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban és a tárca háttérintézményeiben – jelentette be V. Németh Zsolt, a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Május végére kell elkészülnie a Vidékfejlesztési Operatív Program első szöveges verziójának - mondta a Napi Gazdaságnak V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Négymilliárd forint többletforrást biztosít a vidékfejlesztési tárca a Leader helyi vidékfejlesztési akciócsoportoknak a falumegújítási, -fejlesztési, valamint a vidéki örökség megőrzését szolgáló pályázatok finanszírozásra - közölte a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.