A kormány tiszta, átlátható földbirtokviszonyokat akar teremteni - hangsúlyozta a vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság soproni vándorgyűlésének csütörtöki megnyitóján.

"Szükség van rendezett birtokviszonyokra, szükség van pontos és hiteles térképi adatbázisokra, hogy az agrárium, a vidék és az ország gazdasági fejlesztését szolgálhassuk" - fogalmazott V. Németh Zsolt a Nyugat-magyarországi Egyetemen mintegy kétszáz fős hallgatóság előtt.

Fotó: VM Sajtóiroda

Az államtitkár a korszakos jelentőségű földtörvény kapcsán arról beszélt, hogy a jogszabály "nagyarányú átrendeződést céloz meg", amivel az a kormányzat célja, hogy a föld az azon dolgozó magyar gazdákhoz kerüljön.

"Úgy gondoljuk, hogy az így kialakult 80 százaléknyi kis- és közepes gazdaság megerősítése, és a nagygazdaságok visszaszorítása 20 százalékra azt a mezőgazdaságot szolgálja, ami a vidék megtartó erejének növelését garantálhatja" - jelentette ki V. Németh Zsolt. Hozzátette: "látva az európai földínséget, nem véletlenül kell megvédenünk a termőföldet".

Kiemelte: a kormányzat nem csupán természeti környezetként és termelési terepként, hanem társadalmi-kulturális térként is tekint a vidékre, amelyben az utóbbi adja a két előző jellemző értelmét, ezért a három dimenziót összehangoltan kell fejleszteni.

Kitért arra is: a kormányzat kiáll amellett, hogy a haszon a termelőnél jelentkezzen, mellettük pedig minél kevesebb ember "csimpaszkodjon rá erre a szegmensre". Hozzátette: egyaránt cél a kül- és belföldi spekulánsok kiszűrése.

(MTI)