Magyarországon jelenleg nincs fontosabb cél, mint a foglalkoztatás bővítése, de más frontokon is harcolnunk kell a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásáért.

Hazánk nagyon sok eredményt tud felmutatni ezen a területen, ami az összefogásnak köszönhető: a feladatból az Emberei Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett a vidékfejlesztési tárca is kivette a részét – hívta fel a figyelmet V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Vidékfejlesztési Roma Akadémia II. „Szociális gazdaságfejlesztés, szociális szövetkezetek” című szakmai napon.

fotó: VM Sajtóiroda

V. Németh Zsolt emlékeztetett: a Kormány visszaállította a gyedet, kettőről három évre emelte a gyest, csökkentette a rezsit, emelte a minimálbért. A pályázatoknak köszönhetően 7100 új munkahely jött létre, és 2013-ban újabb 10 milliárd forint áll rendelkezésre munkahelyteremtésre.

Farkas Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára hangsúlyozta: a Kormány támogat minden olyan kezdeményezést, amely azt tudatosítja az emberekben, hogy maguk is sokat tehetnek a helyi gazdaság fellendítéséért.

fotó: Bartolf Ágnes Hozzátette: a szociális szövetkezet ismert és elfogadott terepe a foglalkoztatásnak, és elősegítheti a társadalmi felzárkóztatást. Ehhez azonban partneri együttműködésre van szükség a társadalmi és a gazdasági szereplők között.

Mezőszentgyörgyi Dávid, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgatója aláhúzta: büszke arra, hogy az intézetben működik az Esélyegyenlőségi Programiroda, de még büszkébb lesz, ha már okafogyottá válik az iroda tevékenysége, mert sikerül megoldani a társadalmi problémákat. Reményét fejezte ki, hogy a szakmai nap is jelentősen hozzájárul majd ehhez a célhoz.

Hangsúlyozta: a NAKVI a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program tervezésének koordinátoraként a konferencián résztvevőktől is várja azokat a javaslatokat, amelyek a következő időszakban az esélyegyenlőség megteremtésében segíthetnek.

fotó: Bartolf Ágnes

A „Szociális gazdaságfejlesztés, szociális szövetkezetek” című szakmai napot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a NAKVI Esélyegyenlőségi Programirodája közösen szervezte. A tanácskozás célja az volt, hogy elméleti áttekintést és gyakorlati ismereteket adjon a szövetkezeti működés megértésére.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)