Több munkacsoportban, széles szakértői bázisra támaszkodva kezdődött el a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak tervezéséhez kapcsolódó ágazati stratégiák és hatástanulmányok kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban és a tárca háttérintézményeiben – jelentette be V. Németh Zsolt, a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

V. Németh Zsolt elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Programja adott lehetőséget, hogy a kormány összesen 1,1 milliárd forint értékben stratégiákat és hatástanulmányokat készíttessen el a 2014-től kezdődő hétéves európai uniós programozási időszak megalapozásához.

A pályázaton, melyen mind a nyolc minisztérium részt vett, a vidékfejlesztési tárca 140 millió forintos forráshoz jutott.

A 2014-től kezdődő hétéves európai uniós költségvetési időszak vidékfejlesztési programjának tervezése 2012-ben elkezdődött. A munka támogatására 2012 szeptemberében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pályázatot nyújtott be az Államreform Operatív Program 1. 1. 19. számú, „Hatásvizsgálatok és stratégiák elkészítése” című felhívására, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásra érdemesnek ítélt. A projekt az Új Széchenyi Terv részeként, az Európai Unió pénzügyi támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával valósul meg.

fotó: NAKVI

A projekt irányítását és a menedzsment feladatokat a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet látja el.

A stratégiai tervdokumentumok kidolgozásának célja, hogy a tárca a 2014-2020-as költségvetési ciklusban az európai uniós forrásokat a lehető leghatékonyabban, a magyar vidék és a hazai gazdatársadalom érdekeit legmesszebbmenőkig figyelembe véve használja fel. A pontos tervezéshez szükség van ágazati stratégiákra és hatástanulmányokra, amelyeket a szakemberek a VM feladatkörébe tartozó legfontosabb területekről, a különböző államtitkárságok szakmai felügyeletével készítenek el – hangsúlyozta V. Németh Zsolt. Ennek megfelelően stratégiákat dolgoznak ki többek között a hulladéktörvény végrehajtásáról, a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Programról, a biológiai sokféleség megőrzéséről, a magyar zöldség-gyümölcs ágazat jövőjéről, a 2014-2020-as időszakra vonatkozó Agrár- és Vidékfejlesztési Stratégia megalapozásáról, a megújuló agrárszakképzés iskolahálózatáról, az élelmiszeripar közép és hosszú távú fejlesztéséről valamint az akvakultúráról és halgazdálkodásról.

A tervdokumentumok elkészítésében az államtitkárságok szakemberei, a tárca háttérintézményeinek (pl. Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Agrárgazdasági Kutatóintézet, Nemzeti Környezetügyi Intézet) munkatársai, továbbá mások mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamint különböző tudományegyetemek szakértői, összesen mintegy 300-an vesznek részt.

A projekt befejezésének időpontja 2013. november 30.

(Vidékfejlesztési Minisztérium, Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet)