Magyarország számára az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) folyó áron számolva mintegy 1400 milliárd forint európai uniós forrás érkezett a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére az év végével záruló programozási időszakban - közölte a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

V. Németh Zsolt a Virágzó vidékünk roadshow záró rendezvényén, a magyar vidék napján a Millenárison elmondta: ezt a forrást a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében biztosították a gazdálkodóknak, önkormányzatoknak és a civil szervezeteknak.

Ismertetése szerint a rendelkezésre álló 1400 milliárd forint 90 százalékát már lekötötték, 66 százalékát már ki is fizették. Így minden remény megvan arra, hogy nem marad felhasználatlan forrás, hiszen a pénzek kifizetésére még ez az év, sőt a 2014-es és a 2015-ös is rendelkezésre áll - hangsúlyozta.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Az államtitkár kifejtette: a források legnagyobb része a mezőgazdaság, az erőgazdálkodás és az élelmiszeripar versenyképességének javítását szolgája. Így például az állattartó telepek korszerűsítésére 269 milliárd forintot fordítottak, és 263 milliárd forint jutott az agrár-környezetgazdálkodási program, valamint a kedvezőtlen adottságú területeken folyó gazdálkodás finanszírozására is. Emellett 35 milliárd forinttal támogatták a fiatal gazdálkodókat, mivel Európa-szerte gondot jelent a gazdatársadalom elöregedése.

A szűkebben vett vidékfejlesztésre - ami az agráriumon kívüli fejlesztéseket is jelenti, például a vidéken működő mikrovállalkozások, turisztikai projektek támogatását és Leader-programok megvalósítását szolgája - mintegy 210 milliárd forintot fordítottak. A program a vidéket gazdasági, társadalmi és kulturális élettérként, egyben kezeli, így újulhattak meg a falusi művelődési házak, templomok, sőt műemlékek is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

V. Németh Zsolt az MTI kérdésére elmondta: most folyik az EU következő hétéves költségevetési időszakának tervezése, ezért még vannak bizonytalanságok, de azt már látszik, hogy alapvetően a jelenlegi prioritások megtarthatóak az unió következő költségvetési időszakában is. Az államtitkár hangsúlyozta: az egyik fontos változás, hogy a vidékfejlesztési programokat szorosan össze kell kapcsolni a többi fejlesztési programmal, stratégiai szemlélettel kezelve ezeket.

Medgyasszay László, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke emlékeztetett: a befejező eseményéhez érkezett roadshow azt a célt szolgálta, hogy széles körben bemutassák, az országban mi valósult meg kézzel fogható módon a Darányi Ignác Terv alapján.

(MTI)