Sikeres az alföldi tanyagazdaságok megerősítésére indított nemzeti program, azt folytatni kell – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tisztán nemzeti forrásból, a magyar adófizetők pénzéből eddig 6 milliárd forintot fordítottak az alföldi tanyagazdaságok fejlesztésére, a helyi termékek piacra jutásának segítésére.

Budai Gyula a Kunszentmiklós és környéki települések gazdálkodói részére rendezett fórumon aláhúzta, Bács-Kiskun megye kiemelkedően használta ki a pályázati lehetőségeit. 2011-13 között 5,8 milliárd forintra lehetett pályázni, ennek 40 százalékát Bács-Kiskun megyei gazdálkodók és önkormányzatok nyerték el – tette hozzá.

Adatai szerint, a teljes összegből helyi termelői piacok kialakítására, felújítására mintegy 2 milliárd forintra lehetett pályázni, ebből Bács-Kiskun megye 1,3 milliárd forintot nyert; 48 alföldi településen létesült helyi piac, ebből 39 Bács-Kiskunban.

Fontosnak nevezte, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a tanyasi termékek piacra jutását valamint a tanyagazdaságok fejlesztését támogató pályázatok mellett 2013-ban egy új jogcímet, az induló vállalkozások támogatását is meghirdette. A program újdonságának nevezte, hogy az Orbán-kormány a tanyavillamosítást is támogatja, az egyéni gazdák esetében a pályázati támogatás 100 százalékos. A magyar tanyákon élő 300 ezer embernek lehetőséget kell biztosítani, hogy termékeit piacra tudja vinni, gazdaságát fejleszteni tudja – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a szocialisták szerint ez a 6 milliárd forint kidobott pénz”, nem kell a tanyavillamosítást sem folytatni. Hangsúlyozta az uniós támogatások jelentőségét, amelyek nélkül a magyar mezőgazdaság végérvényesen versenyhátrányba kerülne, szavai szerint tönkre menne”. Az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetési ciklusában 12,3 milliárd euró áll Magyarország rendelkezésre, melyből 8,8 milliárd euró közvetlen támogatás, 3,5 milliárd euró vidékfejlesztési támogatás - mondta.

Ez akárhogyan kommentálja az ellenzék, 1,9 milliárd euróval több, mint amennyi 2007-2013 között az ország rendelkezésére állt – fűzte hozzá. Kis Zoltán, a VM vidékfejlesztési főosztályvezetője hangsúlyozta: a 2007-2013 közötti ciklusban 1400 milliárd forint állt agrár- és vidékfejlesztés rendelkezésére, amelynek több mint 95 százalékát lekötötték. Kiemelte, hogy néhány jogcím van bírálat alatt, de nem hagynak bent forrást. Az Európai Unió eddig termelőként 7500 euróig engedte meg, az egy gazdálkodó részére három év alatt, nemzeti forrásból adható támogatás összegét, amit január elsejétől 15 ezer euróra növelt - tette hozzá.

(MTI)