Össz-kárpát-medencei magyar gazdatalálkozót tartanak december 5-én Magyarországon, a tervek szerint Gödöllőn - jelentette be Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten, egy szakmai konferencián.

Az államtitkár a vidékfejlesztési tárcánál tartott, a határon túli és a magyar gazda-, szakmai és civil szervezetek számára közvetlen kapcsolat teremtési lehetőséget biztosító fórumon beszélt erről. A rendezvénysorozat mostani eseményén a délvidéki, a muravidéki és a burgenlandi magyar gazdák képviselői vettek részt. Budai Gyula azt hangsúlyozta, hogy a bel- és külhoni gazdaszervezetek közötti élő kapcsolat megteremtése a hatékony gazdasági együttműködés és az érdekérvényesítés fontos alapfeltétele.

Torda Márta, a szaktárca főosztályvezető-helyettese azt emelte ki: a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) az alapja a határon túli magyar gazda-, szakmai és civil szervezettekkel, valamint a környező országok kormányaival való együttműködésnek. A határon átnyúló stratégiai együttműködés erősítésének legfontosabb területei a gazdaságfejlesztés, a környezetügy és a szakmai kapcsolattartás - tette hozzá.

Az együttműködés erősítése azért is fontos - emlékeztetett -, mert a határon túli magyarság 70 százaléka a vidéki térségekben él, és csaknem 20 százalékának pedig közvetlenül a mezőgazdaság adja a megélhetést. Hozzáfűzte: a magyar gazdálkodók számára - a Kárpátalján élők kivételével - az uniós vámhatárok lebontása lehetőséget teremtett az egymás közti kereskedésre és a termelési célok összehangolására is.

Jakab István (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke elmondta, hogy a Magosz szívesen megosztja ismereteit a határon túli gazdaszervezetekkel, és szívesen veszi azt is, ha azok is átadják tapasztalataikat.

(MTI)