Magyarország és Németország egyaránt szeretné, hogy 2015 után is fennmaradjanak a szőlőtelepítési támogatások az Európai Unióban - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Szekszárdon, ahol a német Szövetségi Mezőgazdasági, Élelmezésügyi és Fogyasztóvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárával a Közös Agrárpolitikáról (KAP) tárgyalt.

Magyarország azt szeretné, és abban kéri Németország támogatását, hogy a szőlőtelepítés támogatása 2030-ig maradjon meg - tette hozzá az államtitkár.

Budai Gyula kitért arra, hogy a KAP úgynevezett zöld komponense, a "greening" kapcsán is egymás mellett halad Németország és Magyarország. "Nem szeretnénk, ha az Európai Bizottság úgy döntene, hogy 2014-et követően elvennének a termőterületekből, és azt a természetvédelem javára ajánlanák fel" - jegyezte meg.

Fotó: Kiss Albert

Emlékeztetett: a Magyarországot sújtó aszály miatt a magyar kormány szeretné ha krízisalapot hoznának létre, és azt kérte, hogy legyen lehetőség az uniós támogatások 80 százalékának előlegként való kifizetésére. Azt kértük, hogy Németország ebben támogassa Magyarországot - mondta Budai Gyula.

Peter Bleser, a német szaktárca államtitkára kijelentette: a megtárgyalt kérdésekben egyezik a két ország álláspontja. A bortermelési politikát illetően azt szeretnénk elérni, hogy 2015 után legyen moratórium, ne változzanak meg a szőlőtelepítési szabályok - tette hozzá.

Úgy vélte, az élelmiszerárak emelkedése miatt sem engedhető meg, hogy Európában a mezőgazdasági termelésből további területeket vonjanak ki. A termelést ugyanakkor fenntartható módon kell végezni, úgy, hogy a föld minősége a következő generációk számára se legyen rosszabb - mondta.

Az aszálykárok kapcsán úgy vélte, hogy a támogatások kifizetésénél nagyobb rugalmasságot kell biztosítani, azért, hogy a tagállamok a támogatások nagyobb százalékát tudják előlegként kifizetni a bajba került gazdáknak.

(MTI)