Magyarország partnerországként - kiemelt vendégként - vesz részt a montenegrói Budvában április 3-5. között megrendezett 40. International Food Fair Élelmiszeripari Vásáron.

Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az árubemutatóról a megnyitót követően az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a magyar-montenegrói agrárkapcsolatokat hivatott előmozdítani a kiállításon való magyar jelenlét. Ennek jegyében szervezték meg a magyar cégek részvételét.

 

A helyettes államtitkár többek között arról beszélt, hogy a két ország közötti mezőgazdasági együttműködésben fontos szerepet tölt be a magyar technológia átadása az állattenyésztésben, a hús- és a tejiparban, a zöldség-, a gyümölcs- és a borágazatban, továbbá a mezőgazdasági termékek tárolásában, feldolgozásában és forgalmazásában. Emellett lehetőség van a mezőgazdasági kutatásban és fejlesztésben, valamint az innovációban való együttműködésre is.

 

A budvai élelmiszeripari kiállításon jelentős érdeklődés mutatkozik a magyar minőségi élelmiszerek iránt. A magyar élelmiszeripari kínálatot mintegy 20 cég mutatja be az árumustrán, többek között tejtermékeket, húsárukat, olajokat, fűszereket és borokat. Ez utóbbi terméket külön is megismerhetik a montenegróiak, ugyanis egy hajóúton mutatják be számukra a magyar borokat. De kiemelten promotálja Magyarország ökológiai termékeit és turisztikai, valamint gasztronómiai kínálatát is. Tóth Katalin különösen fontosnak mondta "a kisvállalkozások helyzetbe hozását".

 

A magyar árubemutatót a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal (HITA), a Nemzeti Kereskedőházzal és a Nemzeti Agrárkamarával (NAK) közösen szervezte meg.

 

Tóth Katalin megemlítette, hogy a vásáron kétoldalú tárgyalásokat folytat Danijela Stolica mezőgazdaságért felelős miniszterhelyettessel. A két szaktárca nemrégiben írt alá együttműködési megállapodást - tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy a magyar-montenegrói kapcsolatok kiemelt szerepet töltenek be a keleti nyitás balkáni orientációjában. Magyarország számára ugyanis fontos a nyugat-balkáni piac.

(MTI)