A Nemzeti Vidékstratégia - 2020 konzultációsorozat részeként ma először tartottak egyeztetést a Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködések nemzeti programjáról.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott tanácskozásra meghívást kaptak Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Románia, Szlovákia és Ukrajna szakemberei és politikusai, valamint a magyar törvényhozás és kormánypolitika meghatározó szereplői. A megbeszélés végén a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el.

Fotó: Botár Gergely

 

Nyilatkozat

a Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködési fórumról

A magyarság által lakott vidék nem tekinthető az államhatár által lezártnak, számos szállal kötődünk egymáshoz. A vidéken élő, dolgozó emberek boldogulása, a területek fejlesztésének előmozdítása egységes szempontok által vezérelve valósulhat meg Kárpát-medence szerte.

A magyar közösségek által lakott területek gazdasági ereje nem függetleníthető egymástól: egyazon piacban, egy hálózatban kell, hogy gondolkodjunk. A területfejlesztési, vidékfejlesztési tervek összehangolása, a regionális együttműködések, az anyaországi és külhoni gazdák, valamint más nemzetiségű gazdatársaik közti kapcsolatépítés mind hozzájárul a közös megoldáshoz.

A vidékfejlesztés terén is fenntarthatóságra, partnerségre, közösségi szellemre van szükség. Ezért az új nemzetpolitika a legszélesebb partnerségben gondolkodik mind a stratégiaalkotás, mind a támogatáspolitika, mind a helyi közösségek és az egyének szintjén.

E törekvéseket tükrözik a Magyar Kormány eddigi lépései, az egyszerűsített honosítás bevezetése, a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény meghozatala, a megújított támogatáspolitika és a MÁÉRT összehívása is.

Ezen új nemzetpolitikai koncepció és kormányzati törekvések jegyében, a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció – 2020 konzultáció sorozat keretében, 2011. július 7-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban került sor a Kárpát-medencei magyar szervezetek és gazda-érdekképviseletek számára szervezett egyeztetésre.

Az összejövetel célja a 2020-ig kitekintő „Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködések” nemzeti programja közös kidolgozásának előkészítése, egy olyan nemzeti vidékfejlesztési stratégia megalkotása, amely úgy illeszkedik a közös európai vidékfejlesztés-politikába és saját eszközeivel úgy befolyásolja annak jövőbeni alakulását, hogy minden kárpát-medencei magyar gazda érdekét egyformán szolgálja. A tanácskozás résztvevői kinyilvánították, hogy ennek keretében kívánják előkészíteni azt a konzultációsorozatot, melynek célja a közös kárpát-medencei nemzeti vidékfejlesztési program kidolgozása.

A határon átnyúló stratégiai együttműködés fő célterületei a vidékgazdaság fejlesztése, a munkahelyteremtés, a környezet- és tájvédelem, az élelmiszer önrendelkezés, a helyi élelmiszer-feldolgozás és piacok, valamint az állattartás újraélesztése, a kistelepülések elnéptelenedésének visszafordítása. Mindehhez megkerülhetetlen a kárpát-medencei térségben (is) eltűnő kis- és közepes parasztgazdaságok ismételt szerephez juttatása, összefogásuk és szövetkezésük támogatása, ehhez kapcsolódóan a birtokpolitika és a támogatási rendszerek újragondolása, a vidékgazdaság alapjainak megerősítése, a fiatalok számára is vonzó vidéki lét, és az ennek alapját képező agrár- és vidékpolitika kialakítása.

A budapesti találkozón – Répás Zsuzsanna a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nemzetpolitikai kereteket, valamint Jakab István, az országgyűlés alelnöke a káprát-medencei gazda-együttműködéseket ismertető előadását követően – Ángyán József, a VM parlamenti államtitkára ismertette a nemzeti konzultációra bocsátott Nemzeti Vidékstratégia Koncepció – 2020 főbb elemeit, melyhez a társminisztériumok képviselőit követően a határontúli magyar szervezetek és gazda-érdekképviseletek fűztek véleményt, fejtették ki elképzeléseiket.

A hét szomszédos ország küldöttei kifejezték közreműködési szándékukat a kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködési program kidolgozásában, és készségüket a további külhoni szervezetekkel, valamint kormányzati tényezőkkel kibővülő konzultációsorozat folytatására.

Budapest, 2011. július 7.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)