Eddig közel 64 ezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.

Budai Gyula elmondta: ezzel megindult a földbirtokszerkezet átalakítása, és szeretnék elérni, hogy a határrészek 80 százaléka kis- és közepes méretű, míg 20 százaléka nagybirtok legyen.

Jelenleg a földek 50-51 százalékán a kis- és közepes méretű vállalkozások gazdálkodnak, míg a többi nagybirtokként funkcionál.

Budai Gyula szerint a birtokszerkezet átalakítása az erős kis- és közepes családi agrárvállalkozások létrehozását szolgálja.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az eddig meghirdetett földterület az ország minden megyéjét érinti. Megerősítette, hogy 2017. március 31-ig mintegy 200 ezer hektár állami föld kerül új bérlőhöz.

A területekre 20 kilométeres körzetben lakók, állattartók és állattartást vállalók pályázhatnak majd.

A földhasznosítási pályázatok későbbi, második körében az úgynevezett osztatlan területeket, illetve a gyümölcsösöket hirdetik meg.

Budai Gyula a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy az állami földek eddigi bérbeadása máris érződik az állattartás fellendülésében. Példaként a szarvasmarha-állomány nyolcezres növekedését említette, megjegyezve, hogy ebben szerepet játszott a tej árának "stabillá tétele" is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a földhasznosítási pályázat mostani, első körében több mint 1420 hektár földet hirdettek meg, amelynek értéke meghaladta a 20 ezer aranykoronát - közölte az államtitkár. Jelenleg összesen 26 nyírségi települést érint az állami földek bérbeadási lehetősége. Közte a korábban a helyiek által sokat vitatott újfehértói, botpaládi, sonkádi, csaholci és vámosoroszi földeket is, amelyeket eddig egy magyar, illetve olasz nagybirtokos cég és vállalkozó bérelt.

Simon Miklós, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, Nyírbogát polgármestere elmondta: a meghirdetett 1420 hektár szabolcsi föld 80-90 családi gazdaság megélhetését biztosítja majd. Hozzáfűzte: a földek kétharmada a választókerületét érinti, amely Nyírbátor körzetétől Nagykállón át, Újfehértóig tart, s ott 50 család jut a földbérlettel biztos megélhetéshez, továbbá munkát adhatnak 100 alkalmazottnak is.

Rácz Imre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agárkamara elnöke a sajtótájékoztatón azt javasolta az államtitkárnak, hogy a földbérleti pályázatok elbírálásánál a nagybirtokot kialakítókkal szemben részesüljenek előnyben azok a kisgazdaságok, amelyek családok eltartásához szeretnének területhez jutni.

(MTI)