Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) saját forrásból fizeti ki a Pápai Hús 1913 Kft. azon kistermelő élőállat-beszállítóit, akiknek a korábbi követeléseit még nem teljesítették - közölte Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette: azok a beszállítók juthatnak hozzá a kintlévőségükhöz várhatóan október végéig, akinek a követelése nem haladja meg a 2,5 millió forintot. Ez a minisztérium információi szerint 122 élőállat-beszállítót jelent. A segítségnyújtást lehetővé tevő jogszabályon már dolgoznak a szaktárcánál.

Budai Gyula, a VM parlamenti ügyekért felelős államtitkára az MTI kérdésére válaszolva közölte: a csütörtöki adatok szerint a termelők követelése - azaz a cég tartozása az élőállat-beszállítóknak - 666 millió 356 ezer forint volt. A 122 termelőnek - akiknek első körben a szaktárca felajánlja a segítséget - mintegy 82 millió forint a kintlévőségük. Feldman Zsolt hozzátette: a tárcánál úgy számolnak, hogy a nagyobb beszállítók is kaphatnak a de minimis támogatási keret terhére, s ezzel együtt a kifizethető összeg nagyságrendileg 150 millió forint körül lehet. A szükséges forrás rendelkezésre áll.

Az államtitkár elmondta még azt is, hogy a második körben azokkal egyeztetnek majd, akiknek a követelésállománya meghaladja a 2,5 millió forintot. Az államtitkár szerint azonban a legfontosabb azoknak a kistermelőknek a megsegítése, akiknek a mindennapi megélhetésük függ ettől. A tárcának összesen 152 élősertés-beszállítóról van tudomása.

Budai Gyula közölte: az élősertés-beszállítók képviselőivel a sajtótájékoztatót megelőzően egyeztettek a minisztérium képviselői. Az ügyben minden érintett kistermelőt megkerestek.

Fotó: Botár Gergely

Feldman Zsolt utalt arra: amikor a végleges konstrukció megszületik, akkor a termelők részletes információt kapnak arról, hogy miként vehetik igénybe azt a leggyorsabban és a leghatékonyabban. A segítség célja, hogy a termelők folytatni tudják tevékenységüket, sertésállományuk továbbra is biztos alapja legyen megélhetésüknek.

A Pápai Hús 1913 Kft.-nél kialakult helyzetért a cég előző menedzsmentjét terheli a felelősség, "akik ellopták a termelők pénzét" - fogalmazott Budai Gyula.

Budai Gyula kiemelte: a tárca által beszerzett információk alapján egyértelműen megállapítható, hogy az előző menedzsment úgy adta át az új cégvezetésnek a kft.-t, hogy bizonyos nagyon fontos információkat eltitkolt vagy nem adott át. Az pedig, hogy a termelők jelentős részének az élő sertés ellenértékét nem fizette ki a cég, abból adódik, hogy amikor a régi menedzsment távozott a cégtől - akik egyébként beszállítók is voltak - a maguk által beszállított élő állatok ellenértékét kivették a cég kasszájából. Ez az összeg az, ami pillanatnyilag hiányzik - summázta az államtitkár.

Fotó: Botár Gergely

Az előző vezetés jogi felelőssége nem kerülhető meg - mondta Budai Gyula. Teljesen egyértelmű, hogy a jogi felelősség alatt büntetőjogi felelősséget kell érteni - tette hozzá.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a mostani ügyben tudomása szerint már folyik büntetőeljárás. Hozzátette, úgy gondolja, hogy a felelősséget a hatóságok meg fogják állapítani. Budai Gyula úgy vélte: az előző menedzsment jobban tette volna, ha ott hagyja a kasszában azt a pénzt, amit elvitt.

(MTI)