Mozdulni látszik valami az agráriumban: Budapest egyre aktívabban segítené, valamint fogná össze egységbe a magyarlakta területek gazdáit. Budai Gyula magyar államtitkár Váradon szólt a témáról.

Ingyen segíti a budapesti kormány az anyaországon kívüli magyar gazdákat. Erről is szólt tegnap a Fidesz–KDNP-kabinetet képviselő Budai Gyula, aki Nagyváradon járt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a PKE-n volt azon a találkozón, amelyen a partiumi régió agráriumban érdekelt szakemberei, vállalkozói, a gazdaszervezetek képviselői vettek részt. Budai elmondta: készek felkészítéseket tartani az itteni érdeklődőknek is. „Mondják meg, melyek azok a témakörök, amelyekben információra lenne szükségük, a többi a mi dolgunk, a kért témákban szakmai konferenciákat szervezünk, mindent biztosítunk, és várjuk Önöket” – mondta az államtitkár. Hozzátette: Székelyföldön már jól működnek a magyar kormány segítségével megteremtett ágazati fórumok. Váradi vendéglátói egyébként arra panaszkodtak a vendégnek, hogy a Partiumon mindenki úgymond csak átrohan. Erre reagálva jelezte Budai: a mi régiónkat is bevonnák a székelyföldi mintára működő együttműködésbe.
Szakmai innovációs fórumokat is szoktak tartani, várják és szívesen veszik a partiumiak csatlakozását is.

Ugyancsak csatlakozhatnak az itteniek azokhoz a struktúrákhoz, amelyekkel a magyar kormány az egységes Kárpátmedencei magyar agrárszférát kívánja kiépíteni. Csíkszeredában nemrégiben azt vetette fel az államtitkár, hogy az ottani úgynevezett Székely Kerekasztal állítson fel három munkacsoportot: az egyik a tej- és húsmarha, a másik zöldség-gyümölcs, a harmadik pedig a halgazdálkodás kérdéskörével foglalkozna.

Ugyancsak a harmadik munkacsoport hatáskörébe tartozna a turisztikai fejlesztés.

GMO-stop

A vendég előadást is tartott a PKE-n, ismertetve a budapesti kabinet agrárpolitikájának fő vonulatait. E szakpolitika lényege a Darányi Ignác Tervben található meg, ami nem más, mint a nemzeti vidékstratégia összegzése. Az államtitkár például kitért arra, hogy szerintük „nincs bal- és jobboldali gazda”, csak gazda van, tehát csak egységesen lehet elképzelni az ágazat fejlesztését. Kitért többek között a génmódosított növények (GMO) kérdéskörére. Azt ajánlotta Romániának, hogy maga is tiltsa be a GMO-kat. Magyarországon ez már tiltott, sőt Budai szerint az alaptörvényben is benne van a tiltás. Hozzátette: sikerült Magyarországnak újabb kétéves moratóriumot kiharcolnia, vagyis azt, hogy ennyi ideig biztosan nem kell módosítania a tiltáson. De nem is akar. „Magyarország ebből nem fog engedni. Pedig erős nyomást gyakorolnak a vetőmaggyártók lobbijai. Azzal érvelnek például, hogy a génmódosított növények szárazságtűrőbbek” – tette hozzá.

Jelezte viszont: a GMO-k a minőség kárára is mennek, márpedig középtávon csak azok az államok lesznek versenyképesek, amelyek nem az élelmiszerek mennyiségében tűnnek ki, hanem minőséget tudnak termelni. Egyébként Szlovákia és Ausztria is a magyar úton jár. Az ehhez való csatlakozásra hívta fel Romániát Váradon Budai Gyula.

(Bihari Napló - 2013. 02. 15. (11. oldal), Szeghalmi Örs)