Az új kormány megalakulása utáni napokban nagy örömünkre szolgált, hogy dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára lapunk rendelkezésére állt, legutóbbi lapszámunkban az Európai Unió Közös Agrárpolitikájáról beszélgettünk, ezúttal pedig a családi gazdaságok kerülnek terítékre. Videóinterjú és szöveg.

Az új kormány megalakulása utáni napokban nagy örömünkre szolgált, hogy dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára lapunk rendelkezésére állt, legutóbbi lapszámunkban az Európai Unió Közös Agrárpolitikájáról beszélgettünk, ezúttal pedig a családi gazdaságok kerülnek terítékre.

Mekkora a realitása annak az elképzelésnek, hogy a magyar mezőgazdaság a családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épüljön? Milyen ütemben zajlódhat le ez a folyamat, illetve a jövőben milyen piaci részesedésre számíthatnak a családi gazdaságok?

Az Európai Unióban - amelynek mi is tagja vagyunk – a kis és közepes családi gazdaságok jelenléte a meghatározó. Erre épül az egész rendszer, a támogatásoknál is ezt a kategóriát részesítik előnyben. Nekünk sincs tehát más utunk, lehetőségünk. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtható támogatások is kifejezetten ezt a kört célozzák. Az európai mezőgazdaság – a dél-amerikaival ellentétben - nem Rt.-kről, Zrt.-kről, tőkés társaságokról szól. Más kérdés, hogy az elmúlt időszakban az előző kormányok ebbe az irányba próbálták terelni a folyamatokat, a tőkés társaságokat helyzetbe hozó agrár- és vidékpolitika alakult ki. Ennek az iránynak nincs sok köze ahhoz az európai modellhez, amelyről beszélünk. Az európai mezőgazdaság kis- és közepes gazdaságok dominanciájára épül, megjegyezve persze azt, hogy az ezekből a kis mozaikokból épülő gazdaságszerkezet csak akkor lehet versenyképes a piacon, ha ezek a kis mozaikok, egységek társulnak és minden olyan esetben összefognak, amikor a piaccal kapcsolatba kerülnek. Ezért ösztönzi a beszerzésnél és az értékesítésnél is az európai közösség ezt a fajta összefogást. Ez a klasszikus szövetkezeti modell. Nem kolhoz vagy szovhoz, nem szovjet mintájú szövetkezet, kényszertársulás, hanem a gazdák önkéntes társulásai. Szuverén gazdák önállóan gazdálkodnak, a család maga adja a munkaerő nagy részét, időszakosan bérmunkásokat alkalmaz, és szuverén módon dönt az irányokról, de amikor a piaccal kapcsolatba kerül, akkor különféle típusú szövetkezésekben vesz részt.

Azért azt érdemes megemlíteni, hogy ez a modell csak akkor működik, ha valóban önkéntes ez a szövetkezés…

És, ha egyenrangú felek szövetkeznek. Az előző kormányok is mindig a mezőgazdaság integráltságának hiányát jelölték meg fő problémaként. Abban az esetben, hogyha az integrációban résztvevő bármelyik szereplő dominánssá válik, mondjuk 50% feletti részesedést ér el, ő lesz a profitcentrum, és akiket integrál, semmivel sem kerülnek könnyebb helyzetbe vagy nem jutnak nagyobb jövedelemhez, mint hogyha teljes mértékben egyedül szerepelnének és kiszolgáltatottak lennének a piacon. A nagy integrátorokra való felfűzés egy korábbi szocialista elképzelés, amelynek esetén a gazdák nagyon ritka esetben juthatnak többletbevételhez. Ma a mezőgazdaságot alapanyag-termelővé szorították vissza, nincs a kezében a teljes integráció, a termelés, raktározás, feldolgozás, értékesítés teljes vertikuma. Mivel Magyarországon a mezőgazdasági tevékenység főként az alapanyag-termelésre korlátozódik, a teljes vertikum nyereségének csupán a 10%-a jelenik meg a gazdáknál, akik az értéket előállítják. A családi gazdasági modell csak akkor működik, ha a termelők a teljes vertikumra szövetkeznek. Miközben a termelés önállóan, családi gazdaságban folyik, a beszerzésnél, tárolásnál, feldolgozásnál és értékesítésnél összefognak a gazdák. Ez a modell az európai modell, de itt is vigyázni kell arra, hogy ennek nagy fürtökké szervezése vagy nagy integrátorokra felfűzött rendszere ugyanúgy kiszolgáltatott helyzetben tartja a kis egységeket, mint hogyha egyáltalán nem csatlakoznának ilyen integrációhoz. A kormány minden eszközzel szeretné ösztönözni a gazdák önkéntes összefogását, amelytől még ma is ódzkodnak az emberek, ami lélektanilag teljesen érthető, hiszen kényszerszövetkezetekbe, kényszertársulásokba voltak bekényszerítve hosszú időszakon keresztül, és amikor ettől végre megmenekültek, nem csoda, hogy azt mondják: „Nekem ne dirigáljon senki!”. Meg kell győznünk a gazdákat arról, hogy a családi gazdálkodás az európai integrációs szövetkezési modellel együtt életképes, ahol a szövetkezet nem egyszerűen egy termékpályás szövetkezést jelent. Egy közösségnek mindarra érdemes szövetkeznie, amit jobban vagy hatékonyabban tud ellátni vagy nagyobb versenyelőnyhöz juthat, ha ezt együtt teszi.

A Hangya típusú szövetkezetek voltak valamikor hasonlóak…

Így van! Nem egy termékpályán egymástól 100 vagy 200 km-re lévő emberek közt kell egy ilyen szövetkezést alapvetően létrehozni, hanem a közösségeknek kell a közös ügyeiket ilyen szövetkezeti formában működtetniük. A klasszikus magyar Hangya típusú szövetkezetek is erre az alapelvre épülnek, és a nyugat-európai mezőgazdaságban is hasonló módon működnek a legéletképesebb szövetkezetek. Azt gondolom tehát - visszatérve az első kérdésre -, hogy jó esélyünk van! Ma a területnek valamivel több mint a felét ezek a gazdaságok használják. Ha segítjük őket a szövetkezésben, az összefogásban, a teljes vertikum visszaszerzésében, akkor dominánssá válhatnak a magyar mezőgazdaságban.

A területek másik felét a tőkés társaságok működtetik…

Annak szemléltetésére, hogy mennyivel előnyösebb ezeknél a családi gazdálkodási modell, talán a foglalkoztatást érdemes kiemelni a sok elem közül. A 2008-as agrárjelentésben szerepel, s végre nyilvánosságra került az önfoglalkoztatási adat is. Eddig a mezőgazdasági foglalkoztatást a statisztikákban úgy adták meg, hogy abban csak a bérmunka szerepelt. A bérmunka alapvetően a tőkés társasági formára jellemző, ahol a több ezer hektáros, nagy gazdaságokban bérmunkásokat alkalmaznak. A tulajdonosok több ezer kilométerre lehetnek, menedzsment irányítja a céget. Ez gyakorlatilag nem nagyon különbözik az ipartól. Eddig a magyar statisztikákban is nagyrészt a bérmunkásokról volt szó. Most először jelent meg az úgynevezett önfoglalkoztatás.”Nem fizetett munkaerő”, így szerepel a 2008-as agrárjelentésben. Magyarországon nagyjából a terület egyik felét használják a családi, egyéni gazdaságok, a másik felét pedig a tőkés társaságok. Ha az önfoglalkoztatást, bérmunkát, időszaki munkát és minden egyebet számításba veszünk és egységre átszámítjuk, az látjuk, hogy a terület egyik fele, ahol a tőkés társaságok működnek, 86 ezer embernek ad munkát. Ezek tisztán bérmunkások.

A másik fele nagyjából ugyanakkora területen viszont 348 ezer embernek ad kenyeret. A négyszerese tehát a föld eltartó képessége, hogyha ez utóbbi modellt alkalmazzuk. Miért? Mert a tőkés társasági formában a nyereséget kiveszi a befektető, mégpedig az osztalék formájában. Ez sokszor nem is marad az országban. Ki ismeri egy ilyen tőkés társaságnál a tulajdonosi összetételt? Egy családi vagy egyéni gazdálkodás esetén viszont ebből él a család, a tulajdonos visszaforgatja a hasznot a gazdaság fejlesztésére, mert szeretné a fiának, lányának, menyének, vejének, valakinek a családban úgy átadni, hogy majd az is meg tudjon élni belőle. Másban érdekeltek az ilyen családi gazdasági modell szereplői, mint a tőkés társaságok. Ha tehát mi komolyan gondoljuk azt, hogy vidékfejlesztő, foglalkoztatást biztosító, hosszú távon működőképes, minőséget termelő mezőgazdaságot akarunk, akkor a minőségi szerkezetváltást, a családi gazdaság dominanciáját kell minden erővel erősítenünk támogatásainkkal, földalap biztosításával és minden lehetséges eszközzel.

Visszatérve az első kérdésre, milyen esélyt lát erre?

Úgy látom, mindazok ellenére, hogy - bár az elmúlt időszak az egyéni gazdálkodói kört nagyon megviselte, sokan fel is adták - az esélyek jók! Ma kevesebb mint 200 ezer egység van a mezőgazdaságban, és vannak őstermelők, félig önellátó gazdaságok is, tehát a teljes kör egy kb. 600 ezres sokaság. Túlnyomó többségük ma - ha a darabszámot és nem a területi arányt tekintem – egyéni gazdaság. Olyan gazdák, akik kitartottak, túlélték ezt a számukra viszontagságos időszakot. Ha a kormányzati szándék, és a közpénzek elosztása is ezentúl ezt a modellt erősíti, azt gondolom, hogy nagyon gyorsan úrrá lehetünk a jelenlegi nehéz helyzeten és valóban elindulhatunk egy minőségi szerkezetváltás, a családi gazdaságok dominanciájára épülő és a vidék gazdaságát, társadalmát ténylegesen erősítő mezőgazdasági modell megvalósítása felé.

(Agroinform Hírszolgálat)