Hazánk számára kiemelten fontos a szakosított ENSZ szervek magyarországi jelenléte. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy megfelelő elhelyezést nyújthatunk az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) budapesti hivatalainak– mondta beszédében Poprády Géza közigazgatási államtitkár az ENSZ szervezetek emberi erőforrások igazgatóinak találkozójának hivatalos megnyitóján. A rendezvények a Vidékfejlesztési Minisztérium ad otthont február 12-15 között. Közlemény.

A közigazgatási államtitkár hangsúlyozta, a FAO magyarországi jelenléte komoly politikai siker és diplomáciai eredmény. A Minisztérium – a FAO-val együttműködésben – sikeres ösztöndíj programot működtet alacsony jövedelmű országokból érkező diákoknak, akik magyarországi agáregyetemeken mesterképzést tanulhatnak. Az agrártárca továbbá a FAO-n keresztül fejlesztési projekteket finanszíroz a régióban. Mindezek részét képezik annak a 2007-es megállapodásnak, melyet a Magyar Kormány a FAO-val kötött annak érdekében, hogy a két hivatalt Budapestre helyezzék. A megállapodásnak köszönhetően a FAO 2012-re több mint 250 munkahelyet hozott létre Budapesten, amelyből 213-at magyar szakértő tölt be. A szervezet a közeljövőben is további tevékenység- és létszámbővítést tervez.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A mostani, mintegy 30 ENSZ szakosított szervezet részvételével zajló találkozó kiváló alkalmat ad arra, hogy hazánkat, mint a nemzetközi szervezetek számára vonzó székhelyet népszerűsítsük. A rendezvény megnyitóján Poprády Géza államtitkár mellett Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes-államtitkára köszöntötte a világ minden tájáról egybegyűlt ENSZ vezetőket. A Külgazdasági Hivatal (HITA) befektetés-ösztönzésért felelős vezetője tájékoztatást adott azokról az előnyökről és kedvező telepítési feltételekről, amelyek hozzájárulhatnak egyes szakosított ENSZ szervezetek azon törekvéseihez, hogy Budapestre helyezzék át regionális központjaikat, hivatalaikat, szolgáltató illetve oktatási központjaikat. A rendezvény első estéjén a Külügyminisztérium kísérő rendezvényt is szervezett a nemzetközi vezetők számára, amelyen Bába Iván közigazgatási államtitkár és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes mutatta be fővárosunk előnyeit és hangsúlyozta Magyarország fogadókészségét.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Poprády Géza hangsúlyozta, bízik benne, hogy az ENSZ emberi erőforrás igazgatói közvetlen megszólítása és a magyar promóciós program már rövidtávon is további ENSZ-szervezeteket fog arra ösztönözni, hogy hivatalaikat Magyarországon létesítsék, ennek diplomáciai presztízsével, valamint közvetlen és közvetett gazdasági előnyeivel együtt.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)