Megéri majd visszavinni és nem eldobni – mondta Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár Gödöllőn. A háromnapos, a magyar hulladékgazdálkodásról szóló szakmai rendezvényt a Vidékfejlesztési Minisztérium felkérésére a Szent István Egyetem szervezte az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség szakmai támogatásával.

A konferencia kávészünetében tartott sajtótájékoztatón Illés Zoltán államtitkár tájékoztatott, a magyar hulladékgazdálkodásban most lezárult egy korszak. Az Országgyűlés elé kerül az új törvényi szabályozás, melynek negyven végrehajtási utasítása szintén az őszre készül el - emlékeztetett.

fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár kifejtette, hogy a hulladékkezelésben az erős államnak jelentős szerepe van, s az elkövetkezőkben csak olyan cégek fognak hulladékgazdálkodással foglalkozni, melyekben az államnak, vagy az önkormányzatoknak legalább 51 százalék részesedése van.

Bevezetésre kerül a lerakási járulék, melynek összege fokozatosan fog emelkedni, s 2016. január 1-re eléri majd a 12 000 Ft/tonna értéket – fogalmazott Illés Zoltán. Hozzátette: mindezzel ösztönözni szeretnék a cégeket a hulladék szétválogatására, a lakosságot pedig a cégeken keresztül a hulladék egyre nagyobb körben történő szelektív gyűjtésére. Az árak – mint mondta az államtitkár – azért sem fognak növekedni, mivel bevezetik a központi árszabályozást.

A környezetügyért felelős államtitkár kifejtette, hogy terveik között szerepel a termékdíj átalakítása, ami azt jelenti, hogy a környezetre káros anyagokon több, a kevésbé károsokon kevesebb lesz. Ha lesz – fogalmazott Illés Zoltán – a műanyag palackokon több, az üvegen kevesebb.

fotó: Pelsőczy Csaba

A szelektív gyűjtésről szólva elmondta azt is az államtitkár, hogy a mostani 5-10 százalékos gyűjtési átalányt 30-40 százalékra szeretnék emelni. Csak pet palackból évente 60 000 tonnát kell megfelelően kezelni – tette hozzá Illés Zoltán, kiegészítve azzal: megéri majd visszavinni és nem eldobni azokat.

(kormany.hu)