Szakmai, kulturális és ökoturisztikai programokkal várja az érdeklődőket az ötödik Magyar Nemzeti Parkok Hete június 17-e és június 26-a között. A programsorozat központi nyitórendezvényének résztvevőit – a korábbi budapesti (2007 és 2008), tihanyi (2009) és őrségi (2010) helyszínek után – idén a Duna-Dráva Nemzeti Park látja vendégül.

Június 17-én, pénteken Pécsett ökoturisztikai és természetvédelmi konferenciára várják a szakmai közönséget, amelynek témája: innováció, új módszerek a természeti örökség bemutatásában.

Június 18-án, szombaton a nagyközönségé a főszerep. Pécs belvárosában, a Barbakán téren rendezik meg a hagyományos „zöld forgatagot”, ahol bemutatkozik a tíz hazai nemzeti park, termékeiket megkóstolhatják az érdeklődők, de kézműves foglalkozások és játékos természetismereti vetélkedők is várják a látogatókat. Délelőtt 11 órától a MárkusZínház „Az égigérő fa” című előadása szórakoztatja a közönséget.

A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai június 19-én szakvezetéses túrákkal készülnek. Ezen a hétvégén azért is érdemes ellátogatni a mediterrán hangulatú városba, hiszen ez az időszak a fesztiválok csúcsszezonja: június 18-án rendezik a Pécsi Országos Színházi Találkozó zárógáláját, a Bazilika előtti téren elkezdőzik a Sétatér Fesztivál, és a Múzeumok Éjszakája programjai is ezen a napon zajlanak.

A folytatásban, június 20–26. között valamennyi nemzeti parkunkban és további védett természeti területeinken gazdag programkínálat, nyílt szakvezetéses túrák, izgalmas kalandtúrák, családi programok, a bemutatóhelyeken mérsékelt árú belépők, kedvezmények, extra programok várják azokat, akik szeretnék közvetlenül is megismerni hazánk természeti és kultúrtörténeti örökségét, vagy csak egy jó kirándulásra vágynak.

A hét részletes programja a www.nemzetipark.gov.hu/mnph weboldalon olvasható.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)