Folytatja 2013-ban is a 2007-ben megkezdett együttműködését a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Erről írt alá stratégiai megállapodást Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár, valamint Denéné Tóth Marianna, az MT Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az Utazás kiállításon. A közös munka célja továbbra is a fenntartható turizmus (ökoturizmus) népszerűsítése, és kiemelt figyelmet fordítanak a nemzeti parkokra is.

A nemzeti parkokban zajló beruházásoknak, a színes programoknak, a folyamatos előkészítő munkáknak köszönhetően egyre népszerűbb a belföldi, és azon belül is az ökoturizmus – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára. Illés Zoltán elmondta: a belföldi turizmus népszerűségének növekedése egyértelműen jelzi, hogy Magyarországon nagyon magas színvonalú szolgáltatást versenyképes árakon kínálnak a pihenni vágyóknak.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Hazánk természeti értékeinek és ökoturisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében évek óta együttműködik egymással a Magyar Turizmus Zrt. és a Vidékfejlesztési Minisztérium – mondta el az MT Zrt. vezérigazgatója. Denéné Tóth Marianna emlékeztetett arra, hogy 2012-ben másfél millió turista kereste fel hazánk nemzeti parkjait. Hozzátette: bízik benne, hogy az aktív kikapcsolódás, a nemzeti parkok szolgáltatásai idén még ennél is népszerűbbek lesznek.

A természetvédelemért felelős tárca és a nemzeti turisztikai marketingszervezet törekvése, hogy az ökoturisztikai programok kínálatába beemeljék a természeti és kulturális örökséggel bíró tájainkat, és védelmükre ráirányítsák a figyelmet.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A VM és az MT Zrt. számára továbbra is fontos a látogató- és családbarát szempontok érvényesítése az ökoturisztikai létesítmények tervezése és kialakítása, valamint közös rendezvényeik megszervezése során. Ennek érdekében idén is pályázatot hirdetnek "Az év ökoturisztikai létesítménye" cím elnyerésére.

Kiemelt közös feladat lesz az idén hetedik alkalommal megszervezendő Magyar Nemzeti Parkok Hete: a népszerű rendezvénysorozat alkalmával az ország nemzeti parkjaiban kínálnak változatos lehetőséget Magyarország természeti kincseinek megismerésére.

A fenntartható- és ökoturizmussal kapcsolatos anyagok a Magyar Turizmus Zrt. www.itthon.hu > Szakmai oldalak > Piaci iránytű > Turisztikai termékek oldalról érhetők el.

A nemzeti park igazgatóságok ökoturisztikai kínálatával a www.nemzetipark.gov.hu címen ismerkedhet meg.

(MTI / Vidékfejlesztési Minisztérium)