Az Országgyűlés 2012. október 8-ai ülésnapján fogadta el a hulladékról szóló törvényt. Áder János köztársasági elnök élt az Alaptörvényben biztosított jogkörével, és a jogszabályt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.

Az államfő leginkább formai jellegű javaslatokat fogalmazott meg, amelyeket természetesen átvezetünk a jogszabályba. Az észrevételek közül mindössze egy volt tartalmi jellegű, amely a közszolgáltatók minősítésével kapcsolatban a jogorvoslati jog hiányára hivatkozott. Egyetértve az államfő véleményével, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter még ezen a héten intézkedik a módosító javaslat elkészítéséről.



A köztársasági elnök tehát olyan jogtechnikai kifogásokat fogalmazott meg, amelyek nem befolyásolják a hulladékról szóló törvény alapvető szakmai koncepcióját, nem változtatnak a fő célkitűzéseken. A jogszabály továbbra is egy korszerű törvényi hátteret biztosít, amely átlátható és ellenőrizhető viszonyokat teremt az ágazatban, lehetőséget ad a hulladékképződés nagyobb arányú csökkenésére és a hasznosítás arányának növelésére.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)