Aláírta a jövő évi lakossági szelektív hulladékgyűjtési szerződést az első három közszolgáltatóval az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) kedden Budapesten.

Az előző két évhez képest rövidebb idő alatt, már idén decemberben megszületett a 2014. évi szerződés végleges változata, amely a lakossági szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás kereteit, illetve az ehhez kapcsolódó részfinanszírozást szabályozza - mondta el Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője az eseményen.

Az idén 95 hulladékgazdálkodási közszolgáltatást végző társasággal van megállapodása lakossági szelektív hulladékgyűjtésre az ügynökségnek. Vámosi Oszkár arra számít, hogy jövőre is 90-100 körül lesz a szerződéses partnerek száma.

A várakozások szerint a közszolgáltatást végző cégek az ideihez hasonló mennyiséget, 60 ezer tonna szelektív hulladékot gyűjtenek majd össze jövőre, amihez a hulladékgazdálkodási ügynökségtől összesen 3 milliárd forintot kaphatnak.

Magyarországon szelektív hulladékgyűjtésre az OHÜ szerződött partnerein keresztül 2011-ben mintegy 8,3 millió lakosnak volt lehetősége, ez 2012 végére meghaladta a 9 milliót, és a szám az idén is nőtt, illetve várhatóan még tovább nő - ismertette Vámosi Oszkár, hozzátéve, hogy a lehetőséggel rendszeresen csak a lakosság 13-16 százaléka él.

A szerződések célja, hogy minél nagyobb mennyiségben kerüljön a feldolgozókba és a hasznosítókba az elkülönítetten gyűjtött papír-, fém-, műanyag-, üveg- és italoskarton hulladék.

Az OHÜ ügyvezetője hangsúlyozta: mindenkit partnernek tekintenek, aki az alátámasztható, bizonylatokkal igazolható szolgáltatás elvégzésében, illetve a minőségfejlesztés és az ügyfélbarát ügyintézés folyamatos fenntartásában érdekelt.

Vámosi Oszkár az ügynökség céljai közül kiemelte, hogy 2015-től hosszabb távú szerződéseket, akár ötéves koncessziót is elnyerhessenek a közszolgáltatók, ami biztonságosabbá teheti a szolgáltatást.

(MTI)