Az Európai Unió a levegő évének nyilvánította 2013-at, így Magyarországon is fokozott figyelem irányul a levegő minőségének megóvására, javítására - hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Kifejtette: a levegő tisztaságának fontosságát az is mutatja, hogy Magyarországon évente mintegy 16 ezer halálesetért felelős annak minősége. A légszennyezés átlagosan mintegy 10 évvel rövidíti meg a magyar emberek életét. Példaként kiemelte a kisméretű szálló por koncentráció csökkentésének jelentőségét a levegőben.

Fotó: Árvai Károly

A sajtóértekezlet előtt a miniszter és Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkára egyeztetést folytatott Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport elnökével.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy az országhatárokon belüli levegő minőségének javítása érdekében létrejött egy tárcaközi bizottság is. A VM szeptemberig felülvizsgálja azokat a jogszabályokat, amelyek a levegő tisztaságát befolyásolják. Annak érdekében pedig, hogy a levegő tisztaságának biztosítása minél szélesebb körű támogatást élvezzen, hétfőn délután tanácskozásra kerül sor a szaktárcánál a társtárcák, valamint a szakmai és a civil szervezetek részvételével - közölte.

Fotó: Árvai Károly

Lukács András arról beszélt, hogy kilenc uniós civil környezetvédő szervezet már tavaly összefogott a levegő tisztaságának érdekében. Ebben a projektben részt vesz a Levegő Munkacsoport is. Megemlítette: az elektronikus útdíj bevezetése jelentősen segítheti a magyarországi levegő minőségének javítását. Emellett az elnök szerint a személygépkocsik adóztatásánál is előnyben kellene részesíteni a környezetkímélőbb járműveket.

Illés Zoltán államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010 előtt hivatalban lévő kormányok sok intézkedést nem tettek meg a levegő tisztaságának védelme, illetve javítása érdekében. Ezeket a mostani kormánynak kellett pótolnia. Az MTI kérdésére azt mondta, hogy megítélése szerint a levegő tisztaságának javítására 2014-től, az új uniós költségvetési ciklus kezdetétől több pénz áll majd rendelkezésre. A források mértékét még nem lehet pontosan tudni - tette hozzá.

Lukács András arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az unió a nagy ázsiai levegőszennyező országokat - például Kínát - a légszennyezés csökkentésére ösztönzi. Jelezte továbbá azt is, hogy a Levegő Munkacsoport levélben fogalmazta meg Fazekas Sándor számára, hogy a civil szervezet szerint mit kellene tenni a levegőtisztaságért. Példaként mondta, hogy a tehergépkocsik távolságarányos díjfizetését az ország minden útjára ki kellene terjeszteni. Ez azonban Illés Zoltán szerint megvalósíthatatlan.

 

A kerekasztalon elhangzott előadások anyagai innen letölthetők.

(MTI)