Elkészült a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program, amelynek célja a fenntartható fejlődéshez szükséges környezeti feltételek biztosítása - mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a készülő új programot tárgyaló konferencián.

A magyar jog szerint hatévente kell elkészíteni a Nemzeti Környezetvédelmi Programot, amelynek része a Nemzeti  Természetvédelmi Alapterv.

Tóth Katalin ismertetése szerint a most záruló 3. program eredménye, hogy Magyarországon csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, a keletkezett hulladék mennyisége és a vízfelhasználás is. Az erdőterület viszont 20 százalékra növekedett. Ugyanakkor az élőhelyek tovább darabolódtak, folytatódott a talajdegradáció, és nem sikerült megteremteni a természeti erőforrások reális árazását - mutatott rá.

Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a finanszírozásról elmondta: a 2007-2013 közti uniós költségvetési időszakban a környezetvédelmet szolgáló KEOP-ban 36 milliárd forintot használtak fel. A 2020-ig tartó következő időszakban a KEHOP nevű új programban 31,3 milliárd forint szerepel, de a csökkenés csak látszólagos, mivel más operatív programok is tartalmaznak környezetvédelmi tételeket.

A következő 6 évre szóló program elkészítése egy évvel ezelőtt kezdődött, teljesen alulról épül, olyannyira, hogy a politika még irányt sem szabott a munkának. A társadalmi vita módosításait is átvezetik a jelenlegi szövegen, majd az Országgyűlés fogadja el a programot - ismertette az eljárást a helyettes államtitkár.

Tájékoztatása szerint Magyarország területének 30 százaléka természetközeli állapotú terület, amely nagyon jó arány az unión belül. A nemzeti parkokban a védettségi szint helyreállítása érdekében 250 ezer hektárnak kellene visszakerülnie állami tulajdonba, melyből 150 ezer hektár esetében már megvalósult és 2015-ig további 100 ezer hektár állami tulajdonba vétele szükséges.  Az idén 1,4 milliárd forint szerepel erre a célra a költségvetésben.

(VM)