A gazdasági és környezetvédelmi érdekeket össze kell hangolni – szögezte le Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, az elektromos autózást segítő hat új közterületi töltőoszlop átadásán, melyen Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója is részt vett.

Bár gazdasági világválság van, továbbra is foglalkozni kell a környezet- és természetvédelem ügyével – mondta Illés Zoltán. Prioritások természetesen vannak, de a gazdasági és környezetvédelmi érdekeket össze kell hangolni. A környezetvédelmi politikát úgy kell alakítani, hogy az összefogja a különböző érdekeket – hangsúlyozta Illés Zoltán.

fotó: Horváth Ernő

A politikus kiemelte: egyetlen gazdaság sem létezhet környezeti, természeti létalapok nélkül. A gazdaság hátráltatója is lehet, ha nincs tiszta ivóvíz, nincs tiszta környezet. Illés Zoltán felhívta a figyelmet arra: a jelenlegi klímaválság egyik legnagyobb okozója a közlekedésből származó szennyezés, ezért támogatja a Kormány az ilyen innovációkat, mint az elektromos autózás.

A magyar kormányzat részéről felfedezhető egy „zöld elkötelezettség”, mely meglétét folyamatosan bizonyítja is – fogalmazott az államtitkár, majd megjegyezte: egyelőre arra nincs pénz, hogy a kormányzati autóflottát elektromos autókra cseréljék ki, de minden olyan fejlesztést támogat a Kormány, amely az elektromos hajtású közlekedést népszerűsíti, hiszen ez a jövő.

Illés Zoltán (fotó: Horváth Ernő)

A kormányzat részéről döntés született elektromos hajtású autó vásárlására, amely az elkövetkezendő időszakban történik meg. „Annak jegyében történik majd meg ez a vásárlás, hogy szimbolikusan jelezzük a közbeszerzések területén az elkötelezettségünket a környezetvédelemi szempontok tekintetében” – fogalmazott Illés Zoltán.

Vitézy Dávid elmondta: az elektromos autózásnak van jövője Budapesten és Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Azonban ez az innováció csak a környezetszennyezés problémáját oldja meg, a hely-és a forráshiány problémája továbbra is fennáll, tehát nem szünteti meg a város minden közlekedési gondját – nyomatékosította a vezérigazgató.

fotó: Horváth Ernő

Háttér

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport 2010-ben indította el azt a programját, amellyel az energiatudatos gondolkodásmódot, és ennek részeként az elektromos hajtású közúti közlekedést kívánja népszerűsíteni.

Az E-Mobility Network tagjai, valamint a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ támogatásával 6 új elektromos autótöltő oszlopot állítottak fel Budapest hat pontján.

A teljesen zajmentesen közlekedő, egy töltéssel átlagosan 100-150 kilométer megtételére képes elektromos autók átlagosan 20 kWh kapacitású akkumulátorát akár 3-4 óra alatt teljesen fel lehet tölteni ezeken az állomásokon.

(kormany.hu)