Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
2010-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) is csatlakozott a „romák foglalkoztatása a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban” című programhoz. Az ÁROP-2.2.9-10/A-2010-0006. számú normatív pályázat keretében 3 roma munkatárs dolgozik a hivatalban.
Ángyán József Nürnbergben, a világ legnagyobb bio szakvásárán.
A rendeletmódosítás célja, hogy a gazdálkodók minél nagyobb arányban telepíthessenek új, versenyképesebb ültetvényeket. A pályázat feltételei a valós igényekhez igazodnak.
Módosult az iskolatej program szabályozásáról szóló rendelet. A települések által igényelhető iskolatej támogatás mértéke mostantól jobban tükrözi az adott térség hátrányos helyzetét.
Vizsgálják a külsős szerződéseket az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (OMSZ) – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára egy háttérbeszélgetésen. Illés Zoltán elmondta: felmerült a gyanú, hogy ezek a szerződések súlyos aránytalanságokat tartalmaznak, és pénzügyileg hátrányosan érintik a meteorológiai szolgálatot. A dokumentumokat Dunkel Zoltán, az OMSZ nemrég kinevezett főigazgatója nyújtotta be.
Nyolcadik alkalommal ült össze a magyar-román környezetvédelmi vegyes bizottság. A találkozó ezúttal Nagyváradon zajlott, ahol Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter és Borbély László román környezetvédelmi és erdészeti miniszter aláírták a bizottság elmúlt évi tevékenységéről és a jövő évi feladatokról szóló jegyzőkönyvét.
Elindult a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hírlevél szolgáltatása. A gazdálkodók így már e-mailben is értesülhetnek az agrártámogatásokkal kapcsolatos legfrissebb információkról. A hatékonyabb tájékoztatás érdekében átalakult és bővült az ügyfélszolgálat is.
Környezetügyi együttműködést kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A környezeti kutatási eredmények megosztásáról szóló megállapodást Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkára és Németh Tamás, az MTA főtitkára írta alá. Az együttműködés célja, hogy támogassa a hazai kutatásokat, illetve a tudományos ismereteket közvetlenül is alkalmazzák a kormányzati munkában.
Közel másfél milliárd forintos beruházással, termelők összefogásával kezdődött meg baromfifeldolgozó építése a Zala megyei Pacsán. Az alapkőletételen jelen volt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A dioxinbotrány megrázta a magyar és az európai sertéságazatot, és rámutatott a termelési feltételek javításának szükségességére; a vidékfejlesztési tárca állatjóléti támogatások beépítésével segíti az ágazat helyzetét - mondta Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter Devecserben.