Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Hat balatonnyi területről nem lehet pontosan tudni, ki gazdálkodik rajta, milyen feltételek mellett – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Farkas Imre, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet birtokpolitikai tanácsának elnöke, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megbízási szerződéseket köt a gazdálkodókkal a hasznosítatlan állami földek megművelésére legfeljebb egy gazdasági évre. Közlemény.
A vidékfejlesztésért felelős államtitkár kihirdette a VI. HunDeszt pálinkaverseny győzteseit. V. Németh Zsolt köszöntőjében elmondta: a pálinka egyetlen cseppjében benne van a magyar hagyomány, a magyar történelem, mégis majdnem megfeledkeztünk erről az italról. A Vidékfejlesztési Minisztérium 2010. szeptember 27-én életbe lépett törvénymódosítása megakadályozta, hogy nemzeti italunk feledésbe merüljön.
Vizsgaelnöki posztokra hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárcához tartozó mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a környezetvédelmi-vízgazdálkodási szakterületek vizsgaelnökei bekerülnek az országos szakmai névjegyzékbe.
A Vidékfejlesztési Minisztérium megkezdte a „magyar termék” rendelethez beküldött társadalmi javaslatok feldolgozását. A magyar termék és a magyar élelmiszer fogalmát, illetve a magyar származási helyre utaló jelölések használatát szabályozó rendelethez március 16-ig küldhették el észrevételeiket a szakmai testületek, a civilek és a társadalmi szervezetek. Közlemény.
A Fazekas Sándor vezette agrárminiszterek tanácsa kétharmados többséggel elfogadta a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről szóló magyar elnökségi következtetéseket.
Fazekas Sándor elnökletével a környezetvédelmi miniszterek egyhangú politikai megállapodást kötöttek Brüsszelben az elektromos és elektronikai hulladékok irányelvének módosításról. Közlemény.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján kitüntetéseket adott át jeles mezőgazdasági, vidékfejlesztési szakembereknek.
A méhészek aláírásgyűjtést kezdeményeztek és levélben fordultak a miniszterhez, hogy az EU Elnökség ideje alatt az illetékes Tanács soron kívül tárgyaljon a mézben található szennyeződések határértékének felemeléséről. A levelet mintegy kétezren írták alá. Közlemény.
Már megvan az a lista, amelynek alapján a kormány ki fogja szűrni az agrártámogatásokat jogosulatlanul igénybe vevőket – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyűlésén, Szolnokon.