Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Fazekas Sándor miniszter a Vidékfejlesztési Minisztériumban fogadta a Vesd bele magad! szervezőit és a programban résztvevő iskolák tanárait. A találkozón az iskolák képviselői megkapták a versenyfeladatokat, melyeket a diákoknak kell majd teljesíteniük, hogy egy három napos osztálykirándulást nyerhessenek.
Csökkenteni kell Magyarország élelmiszerpiaci kiszolgáltatottságát, az alapvető élelmiszereknél kialakult nettó importőri pozícióból az önellátás felé kell elmozdulni - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Tihanyban.
2011-től új területekkel - a növényvédelemmel, az élelmiszerbiztonsággal, valamint az állategészségüggyel bővülnek ki a KM követelményei a korábban bevezetett természetvédelmi, környezetvédelmi, valamint az állatjelölésre vonatkozó előírások mellett. A rendelet április 29-től hatályos.
Az elmúlt napokban két cég termékeiben találtak a szakemberek szalmonellát, illetve nem megengedett mennyiségű növényvédőszer maradványt.
A minisztérium egymilliárd forinttal támogatja a tenyésztő szervezetek munkáját, szemben az előző kormánnyal, amely a tenyésztésszervezési feladatok ellátására 750 millió forint biztosított - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Üllőn, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség húszéves jubileumán.
Célunk, hogy minél több résztvevő hallathassa a hangját, most, amikor tíz évre meghatározzuk vidékstratégiánkat – fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció társadalmi vitasorozatának nyitó rendezvényén, Sárospatakon.
Június 15-től lehet legfeljebb 35 millió forintra pályázni mikrovállalkozások létrehozásához, fejlesztéséhez. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) összesen 7 milliárd forint áll rendelkezésre a legkisebb cégek támogatására.
A fenntartható fejlődés, a természeti kincseink, tájaink és benne az ember megőrzése nem álom, hanem reális cél, sőt kötelesség – ezekkel a szavakkal nyitotta meg V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) megújuló energiaforrásokról szóló konferenciáját Miskolcon.
Újabb, 18 hektár vörösiszaptól megtisztított területet adott át a kivitelező Mecsekérc Zrt. a Vidékfejlesztési Minisztériumnak Kolontár határában – mondta el Szabó Csaba, a tárca miniszteri megbízottja. Az érintett területről körülbelül 30 ezer köbméter iszapot szállítottak el a MAL Zrt. tározójába.
Az ország számára kiemelten fontos konzultációsorozat indul - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Nemzeti Vidékstratégia országjáró vitasorozatát beharangozó sajtótájékoztatón.