Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Több kamionnyi nagy átmérőjű gumitömlővel segíti a vízügyi ágazat munkáját a szegedi ContiTech Rubber Industrial Kft. A gumigyártással foglalkozó cég mintegy 50 millió forint értékben adott át eszközöket.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a járványos, esetenként emberre is veszélyes állatbetegségek megelőzéséről és felszámolásáról szóló jogszabályt.
Európai filmpremierrel készült a Biológiai Sokféleség Világnapja alkalmából a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Brit Nagykövetség. Az emberi tényező szerepét, az egyén feladatát és felelősségét emelte ki az élővilág sokszínűségének megőrzésében Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár az Élet hívó szava című film bemutatóján.
Európai problémának minősítették a németországi E. coli baktériumfertőzést az EU agrárminiszterei 2011. május 31-én Debrecenben, a Mezőgazdasági Tanács nem hivatalos ülésén. A magyar elnökség felajánlotta, hogy szükség esetén rendkívüli tanácsi ülést szervez az uborkaválság kérdésében.
Júniusban lehet pályázni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) nem termelő mezőgazdasági beruházásoknak nyújtott, 1 milliárd forintos keretösszegű támogatására. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) módosította a jogcím rendeletét, hogy megkönnyítse a gazdáknak az előírások értelmezését, betartását, és hatékonyabbá tegye az ellenőrzést.
Több mint 300-an vesznek részt Gödöllőn a két napos Európai Ökológiai Kongresszuson, ahol politikusok, tudományos és gyakorlati szakemberek valamint a civil szféra képviselői vitatják meg elképzeléseiket jövőnk élelmiszer előállításáról, a vidék helyzetéről, illetve arról, hogyan lehet kialakítani a fenntartható élelmiszerellátás leginkább működőképes stratégiáját.
Az agrárstratégia megalkotásával és végrehajtásával a minisztérium a vidéki Magyarország egészének megújítására törekszik.
Magyarországon jelenleg nincs szennyezett spanyol zöldség, minden eddigi vizsgálat negatív volt - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Debrecenben.
A vidékfejlesztési miniszter összhangban az európai uniós szabályokkal rendeletben szabályozta újra az elejtett vad jelölésének, kezelésének és forgalomba hozatalának élelmiszer-higiéniai követelményeit.
A tagországok agrárminiszterei Fazekas Sándor, az unió soros elnökének meghívására érkeztek Debrecenbe, hogy tárgyaljanak a fenntartható állattenyésztés jövőjéről.