Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Őszi búzából 3,9 millió tonnás, kukoricából 8,1 millió tonna termés várható idén az előzetes becslések szerint.
Egészséges táplálkozás, helyi termékek, fiatalok a vidékért, hazánk őshonos haszonállatai, borászatok, Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, génmegőrzés, parlagfű – csak néhány érdekes téma azok közül, amelyekkel találkozhatnak az érdeklődők a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) standján a Sziget Fesztivál Civil Falujában. Augusztus 10. és 15. között egyebek mellett előadásokkal, beszélgetésekkel, játékos feladatokkal és filmvetítésekkel várják a vendégeket naponta 11 és 18 óra között a tárca munkatársai.
Egyre nagyobb az igény a fokozott élelmiszerbiztonságra és állategészségügyre, ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatást nyújt különféle állatok elektronikus jelöléséhez – az erről szóló rendelet augusztus 6-tól hatályos. Az állatszállítmányok és az állategyedek így egyre nagyobb számban követhetők, azonosíthatók lesznek.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pályázatot ír ki az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) tojótyúkketrecek korszerűsítésére, hogy megkönnyítse a tojástermelőknek az EU irányelvek betartását, és megtérítse költségeik egy részét. A tárca rendelete augusztus 6-tól hatályos.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a kormány döntött arról, hogy a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagok miatt károsult magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kaphatnak az államtól.
Hagyományteremtő céllal indul útjára a civil kezdeményezésű Koccintás 2011 verseny, amelyen nem egy borászat, vagy egy bor kerül a figyelem középpontjába, hanem a bortermelő települések.
Ismét megmérkőznek egymással a legjobb természet- és környezetvédelmi témájú filmek Pusztaszeren. A 7. Országos Természetfilm-fesztiválon 56 hazai és határon túli rendező alkotását vetítik le augusztus 5-e és 7-e között a Kiskunsági Nemzeti Park területén fekvő kisközségben. A fesztivál ideje alatt bionapok is várják az érdeklődőket. A rendezvényt a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja.
A higiéniás hiányosságok mellett, lejárt szavatosságú termékeket és ismeretlen eredetű péksüteményeket is találtak a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ellenőrei a budaörsi Tescóban.
Hatályba léptek az egyszerűsített foglalkozásról szóló törvény (Eftv) módosításai. A jogszabályváltozásnak köszönhetően szélesebb körben alkalmazható a mezőgazdasági idénymunka.
A Földrajzinév-bizottság úgy döntött, hogy az eddigi Lágymányosi híd elnevezését Rákóczi hídra változtatja. Az új elnevezést Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter javasolta a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezésének kormányzati támogatásaként.