Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Újabb magyar agrárdiplomáciai sikert értünk el azzal, hogy Magyarországot beválasztották az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) tanácsának tagjai közé. Ezáltal Magyarország a FAO legfőbb döntéshozó szervének tagja lett – közölte Hamar Balázs, Magyarország állandó képviselője a római székhelyű ENSZ-szervezetekben. Közlemény.
Halászati Génmegőrzési Kutató, Képzési és Szolgáltatási Programközpontot adtak át kedden Gödöllőn, a „Komplex vidékfejlesztési lehetőségek a vízbázisok hasznosításán keresztül" elnevezésű szakmai tanácskozás keretében.
Magyarország azt javasolja, hogy az árvízi károk miatt az idei területalapú uniós agrártámogatásokból az Európai Bizottság fontolja meg előleg folyósításának lehetőségét - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, az uniós agrárminiszterek luxembourgi tanácskozásának szünetében.
Új, hiteles címregiszter rendszer épül, amelynek alapját nyitórendezvény keretében mutatták be a projekt megvalósításában résztvevő szervezetek. A korszerűbb, pontosabb közhiteles címnyilvántartás elengedhetetlen a közigazgatási feladatok gyorsításához, egyszerűsítéséhez, a teljes lakosságot érintő adminisztrációs folyamatok rövidítéséhez. A projekt megvalósítása 950 millió forintba kerül, melynek 85%-át az Európai Unió finanszírozza.
Százhetvenhárom főzőhelyen készül az immár hungarikumként jegyzett kunsági birkapörkölt szombaton a karcagi birkafőző fesztiválon, amelynek két napon át tartó rendezvényeire a korábbi évek tapasztalatai alapján több ezer embert várnak.
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek szorosabb mezőgazdasági együttműködéséről állapodott meg Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára és Halid Ganim Al-Gaisz az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszter-helyettese.
A halállomány természetes megújítása, a természetes vizeken folyó halászat szigorú szabályozása és korlátozása, a horgászsport és a horgászturizmus fejlesztése mellett a halászati hagyományok megőrzését is támogatja a halgazdálkodás újraszabályozása. Közlemény.
A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért több megyei kormányhivatal erdészeti igazgatósága az érintett megyék erdőterületein, az erdő és fásítások kétszáz méteres körzetében tűzgyújtási tilalmat rendeltek el. Közlemény.
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) új informatikai rendszert vezet be, amelynek köszönhetően egy megbízható adatbázis áll majd rendelkezésre a hulladékgazdálkodás országos terveinek kidolgozásához, és amely hiteles adatszolgáltatást tesz lehetővé az Európai Unió (EU) felé is.
A XV. Szőregi Rózsaünnep jó alkalom arra, hogy a nagyközönség is megismerhesse, milyen különleges és értékes tevékenységet folytatnak az itt élő emberek – mondta Tóth Katalin, a vidékfejlesztési tárca helyettes államtitkára a rózsatermesztéséről híres szegedi városrészben tartott rendezvény megnyitóján.
A mai napon Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTV kérdésére elmondta, hogy nem ért egyet a Jobbik államosítási törekvéseivel. A Vidékfejlesztési Minisztérium megvédi a gazdákat minden olyan szerveződéstől, aki el akarja venni tőlük a földet, korruptnak nevezi őket vagy éppen civilnek tettetve magukat, de közben az MSZP szakértői páholyában üldögélve okoskodnak. Elutasítjuk a Jobbik termőföld államosítási programját.
Nova gyümölcsöskertjének értéke abban áll, hogy megőrzi és életben tartja a földművelési, gyümölcstermesztési, gasztronómiai hagyományokat, megmenti a megfoghatatlan értékeinket, újjászervezi és építi a közösséget, segít átörökíteni a régi tudást, elülteti a felnövő generációban a haza, a föld és a munka szeretetét – hangsúlyozta köszöntőjében V. Németh Zsolt a II. Tündérkerti Találkozón.
A magyar föld védelmére az új földtörvény a legnagyobb garancia - mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken a Parlamentben, miután az Országgyűlés elfogadta a földforgalmi törvényt.
Háromezerrel több gazdálkodó adott be egységes területalapú támogatásra kérelmet az idén, mint 2012-ben. Az idén több mint 5 millió hektárra igényeltek a gazdálkodók területalapú támogatást, a június 10-i végső határidőig összesen 180 123 egységes kérelem érkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Tavaly 176 890 kérelmet regisztrált a hivatal. Közlemény.
Poprády Géza közigazgatási államtitkár köszöntötte azt a 18 Magyarországon diplomát szerzett külföldi hallgatót, akik a Magyar Kormány, valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közös ösztöndíjas programja keretében szerezték meg diplomájukat az idén. Közlemény.
Ángyán Józsefet azok a „civilek” képviselik, akik jelenleg a szocialisták szakértői páholyában várják a földtörvény zárószavazásának eredményét. Ők azok, akik civileknek állítják be magukat folyamatosan, és állításuk szerint a családi gazdaságokat féltik. Közlemény.
Az első, bevásárlóközpont mellett működő gazdapiacot nyitotta meg pénteken a fővárosban a WestEnd City Center Váci út felőli oldalán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Csaknem 90 tonna sertéshúst és nagy mennyiségű lejárt fűszert foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Hajdú-Bihar megyében. Közlemény.
Parlagfű-megismerésére, az ellene való védekezés formáira és társadalmi fontosságára hívja fel a figyelmet a parlagfű-mentesítési nap, amelyet júniusban országszerte több helyszínen is megrendeznek. Emellett a június 22-ei Nemzetközi Parlagfű Nap is e gyomnövény káros hatása elleni küzdelem fontosságára irányítja a figyelmet. Közlemény.
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár ma a Vidékfejlesztési Minisztériumban fogadta Pravongviengkham Parisak mezőgazdasági és erdészeti miniszterhelyettest. Közlemény.