Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
Minden korábbinál több, húsz csapat versenyez szombaton az idei derecskei böllérnapon. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a böllérnapok fővédnöke mindenekelőtt a disznótoros hagyományok ápolását méltatta. Kiemelte azt is, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a hagyományos állattartásba.
A vidékfejlesztésnek kulcsszerepe van a magyarság szülőföldön maradásának és boldogulásának előmozdításában, és így a magyar kormány átfogó nemzetpolitikai céljainak megvalósításában is - hangsúlyozta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)helyettes államtitkára pénteken a szlovéniai Lendván, a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete (MMGVE) rendezvényén.
Évek óta nem volt olyan munkahelyteremtési lehetőség Kenderesen, mint amilyen most nyílt meg a város előtt, miután állami segítséggel egy használaton kívüli növényvédelmi állomást vásárolt meg az önkormányzat - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a telephely pénteki bemutató bejárásán.
A magyar álláspont nem változott a földtörvényt illetően az osztrák szakminiszter által felvetett kérdésekben - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken, miután a Kurier című független osztrák napilap azt írta: Andrä Rupprechter osztrák néppárti (ÖVP) földművelésügyi miniszter az Európai Unió belpiaci biztosa, Michel Barnier támogatását kérte a "vitatott" magyar földtörvény, illetve annak az úgynevezett haszonélvezeti szerződésekre (a magyar szóhasználatban zsebszerződések) vonatkozó rendelkezései ügyében.
Átadták a 84 millió forintból, uniós támogatás segítségével felújított erdei iskolát pénteken Nagykálló-Harangodon. Az ünnepélyes projektzáró eseményen - amelyen részt vett Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is - elhangzott, hogy az önkormányzat több mint 75 millió forintot nyert el a beruházásra a Környezet és Energia Operatív Program keretein belül.
Korszerűsítették a karcagi MÁV-állomás előterét, a beruházás része Magyarország jelenlegi legnagyobb vasúti fejlesztésének, a Szajol-Püspökladány vonalszakasz komplex felújításának.
Anyanyelvű tájékoztató konferenciával ünnepelte megalakulásának egyéves évfordulóját a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával létrejött Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete (MMGVE) Lendván. A rendezvényen a Tóth Katalin, a tárca helyettes államtitkára tartott előadást a kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködés lehetőségeiről és az elmúlt időszak tapasztalatairól.
A jelenlegi kabinet elkötelezett a szocialista kormányok által mostohaágazatként kezelt élelmiszeripar fellendítésében. Ennek köszönhető, hogy az élelmiszeripari foglalkoztatásban immár pozitív folyamatok figyelhetőek meg. A KSH adatai szerint 2012-ben 1,9 százalékkal, 2013. január és szeptembere között pedig 4,4 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma. Így 2013 első három negyedévében 129,9 ezer főnek nyújtott megélhetést az élelmiszeripar, 5 ezerrel többnek, mint három évvel ezelőtt.
A vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság elnökeként nyílt pályázatot hirdet a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására.
Világszerte fontos a vizes élőhelyek megőrzése, ezt a törekvést is mutatja az 1971-ben létrejött Ramsari Egyezmény, amelynek azóta 161 ország a tagja. A nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében ma már világszerte 2000 vizes élőhely szerepel, ami összesen 190 millió hektárnyi területet ölel fel – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából tartott rendezvényen.
Ismét megnyitják a Tanyafejlesztési Program forrásait, így a következő néhány hétben 300 millió forint többletforrásra pályázhatnak a tanyán élők - jelentette be Budai Gyula.
Négy új értékkel bővítette a hungarikumok körét a Hungarikum Bizottság, és hat új elemmel gazdagodott a Magyar Értéktárba sorolt nemzeti értékek száma - jelentette be a testület ülését követően a vidékfejlesztési miniszter Tápiószentmártonban.
Speciális programot szerveztek a természetvédelmi őrök utánpótlására az Y TriÁsz mozgalom és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával, az Ifjú Kócsagőr verseny záró rendezvényét csütörtökön Fenékpusztán, a Vönöczky-Schenk Jakab kutatóházban tartották.
Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök hivatalos találkozója után a magyar és lengyel agrárminiszterek is kétoldalú megbeszélést folytattak a Parlamentben. Fazekas Sándor és Stanisław Kalemba tárgyalásán a fő témák a GMO-politika, a Közös Agrárpolitika hazai kifizetési rendszere, dohányágazat támogatása, az Európai Innovációs Partnerség adta együttműködési lehetőségek és a nemzeti vidéki hálózatok közötti együttműködés voltak.
Köröstarcsa, Csabacsűd, Kaszaper és Battonya önkormányzata csatlakozási megállapodását írta alá a Mintamenza programhoz, mely eseményen a Vidékfejlesztési Minisztérium részéről jelen volt Tóth Katalin helyettes államtitkár is.
Közösen hirdet országimázs-pályázatot kisborászatok számára Cégér-Ab Ovo néven a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) azzal a céllal, hogy a nyertes tételekből összeállított Carton Hungaricum borcsomagot külföldön is bemutassák.
A kormány döntésének köszönhetően jelentősen csökkennek az adminisztrációs terhek a termékdíj-rendszerben. A módosítás – összhangban az Egyszerű Állam Programmal – számos könnyítést vezet be.
Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programja – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az Országházban megrendezett szakmai konferencián. Budai Gyula bejelentette: további 320 millió forint áll rendelkezésre a tanyákon élő emberek gazdálkodásának, élethelyzetének támogatására. Hozzátette: ez egyértelműen azt jelzi, a kormány elkötelezett a vidéken élő emberek és a tanyasi emberek mellett.
Duplájára emelt állatjóléti támogatást biztosít a baromfitartóknak a tárca - jelentette be Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Baromfi Termék Tanács székházában 2014. január 30-án megtartott elnökségi ülésen.
Befejeződött az a csaknem 1,4 milliárd forint értékű uniós projekt, amelynek keretében Vasvár külső részein is kiépült a csatornahálózat és korszerűsítették a helyi szennyvíztisztítót is.