Agrárgazdaság, Élelmiszerlánc-felügyelet, Agrárigazgatás, Vidékfejlesztés, Környezetvédelem, Vízügy
A kárenyhítési alap feltöltését és az új tejtermelői támogatások nemzeti finanszírozásának biztosítását kezdeményezte a vidékfejlesztési tárca a kormánynál – mondta Czerván György államtitkár Hévízen, egy Zala, Vas és Somogy megyei gazdálkodóknak tartott agrárfórumon.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hivatalos /RASFF/ rendszeren keresztül érkezett információ alapján fokozott ellenőrzést rendelt el, a Németországban dioxinos takarmánnyal szennyezett, állati eredetű termékek esetleges magyarországi behozatalának megakadályozására.
Több mint 95 millió forinttal támogatja a védett természeti területeken, barlangokban és azok felszíni védőövezetén elhagyott hulladék felszámolását a Vidékfejlesztési Minisztérium.
A Bormarketing Bizottság javaslatára az Agrármarketing Centrum (AMC) nyílt pályázati felhívást tesz közzé a 2011-ben Magyarországon megvalósuló, a magyar borkultúrát, borászatokat, borokat népszerűsítő „helyi kisprojektek” megvalósítására.
A szlovák-magyar agrár-külkereskedelem dinamikus fejlődést mutat 2010-ben is, ami megalapozhatja a határ menti települések piaci alapú együttműködésének elindítását - mondta Fazekas Sándor azt követően, hogy tárgyalt a szlovák agrárminiszterrel Egerszalókon.
A Vidékfejlesztési Minisztérium egyik legfontosabb törekvése, hogy az állattenyésztés és ezen belül a sertéstartók gondjain segítsen, az elmúlt évek pótcselekvései után valódi döntéseket hozzon az ágazat helyzetének stabilizálása érdekében.
A vörösiszappal szennyezett termőföldek tulajdonosai közül majdnem minden harmadik döntött úgy, hogy felajánlja földjét az államnak.
A termelők a tejágazatot érintő különböző támogatási intézkedésekkel 15 Ft/ kg-ot meghaladó támogatást kapnak 2010. évre, ami csaknem kétszerese a 2009. évi összegnek.
Agrárkamarai biztosnak nevezte ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Dr. Zöld Sándor mérnök-közgazdászt, akinek a többi között feladta lesz az agrárkamarai törvény előkészítése, a társadalmi vita lefolytatása, továbbá a kamarai alapszabály tervezetének összeállítása és a vagyonjogi jogutódlás tisztaságának biztosítása.
Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló kormányrendelet 2004-től 2010-ig meghatározta a kötelezően begyűjtendő termékek arányát.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) egyik legfontosabb feladata, hogy csak ellenőrzött és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a magyar fogyasztókhoz.
A hungarikumokról szóló törvénytervezetet január 10-ig észrevételezhetik a társadalmi szervezetek.
Közel 5000 hektoliter manipulált bort találtak a Kiskun-Vin Kft. akasztói borászati üzemében végzett ellenőrzésen az MgSzH munkatársai.
Már a tejfeldolgozók is igényelhetik a támogatást.
Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy egyértelmű legyen, mely intézmény gyakorolja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági hatáskört a hulladéklerakókkal kapcsolatban.
A 2011 évi. agrár-, vidékfejlesztési és környezetvédelmi költségvetés megalapozza a következő 10 évet.
Szigorú ellenőrzéseket tartanak az Mezőgazdasági és Szakigazgatási Hivatal munkatársai a karácsonyi ünnepek előtt és alatt a halárusító-helyeken.
A gyorsfagyasztott gesztenyekészítmények összetételét mostantól pontosan szabályozza a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiadott Élelmiszerkönyv.
A szokásosnál lényegesen több csapadék nagymértékben kihatott az őszi vetési és betakarítási munkálatokra, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az idei utolsó Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Ángyán József parlamenti államtitkár kiemelte, a tárca január végén-február elején elindítja a 2020-ig szóló új agrárstratégia nemzeti konzultációját.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tartott a Felsőzsolca környéki árvízvédelmi beruházások megvalósításáról. A tájékoztatón az államtitkár bemutatta Veres Sándor Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízvédelmi miniszteri megbízottat, aki a helyszínen koordinálja a munkálatokat. A Kormány december 15-én határozott a Felsőzsolcán és környékén tervezett, árvízvédelmi feladatok részleteiről.