Több mint 600 millió forint értékű beruházás keretében ivóvízminőség-javító fejlesztés kezdődött Kenderes-Bánhalmán és Karcagon, az Új Széchenyi Terv támogatásával.

A Kendereshez tartozó 500 lakosú Bánhalmán a vízműtelepen hétfőn helyezték a földbe a fejlesztés alapkövét jelképező időkapszulát.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a projektindítón hangsúlyozta: egy település fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az ivóvize megfelelő minőségű legyen.



Az ünnepség helyszínéül Bánhalmát, a térség legkisebb települését választották, ezzel is jelezve, hogy a nemzeti ügyek kormánya számára valamennyi falu és város egyformán fontos - tette hozzá a politikus.

A Karcag-Kenderes (Bánhalma) Víziközmű Beruházási Társulás 2009 áprilisában alakult meg, és sikeres pályázatát követően a támogatási szerződést 2011 augusztusában írták alá.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy Csaba

A beruházás nettó összköltsége 602,7 millió forint, ehhez a pályázó az Új Széchenyi Terv forrásából 491,5 millió forint támogatást nyert. A különbözetet, 111,2 millió forintot - szintén eredményes pályázat útján - a Belügyminisztérium önerő alapjából teremtette elő a társulás. Karcagon nettó 376,9 millió, Kenderesen 152 millió, míg Kenderes-Bánhalmán 73,6 millió forintnyi összeget fordítanak fejlesztésre.

A műszaki munkák során Kenderesen és Bánhalmán a meglévő kút felújításával bővítik a vízbázist, valamint korszerűsítik a vízkezelésre hivatott technológiát. Karcagon szintén a vízkezelési technológia fejlesztését végzik el.

(MTI)