Az Egyesült Nemzetek Szervezetével egyetértésben a Vidékfejlesztési Minisztérium is fontosnak tartja, hogy évről-évre megünnepeljük a Víz Világnapját, hiszen Európa legnagyobb édesvízkincse rejlik Magyarország felszíne alatt, a Kárpát-medence szívében – hangsúlyozta köszöntőjében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Víz Világnapján.

A tárcavezető hozzátette: átgondolt tervezésre, előrelátásra, magasan képzett szakemberekre, szorgalmas munkáskezekre, jól működő hivatalokra, vízügyi igazgatóságokra, karbantartott csatornákra, zsilipekre, gátakra, árvíztározókra van szükség ahhoz, hogy a víz valóban kincs legyen, és ne ár- vagy belvízként pusztítsa értékeinket.

A Vidékfejlesztési Minisztérium Víz Világnapi ünnepségén Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár kitüntetéseket adott át vízügyi szakembereknek. A Vásárhelyi Pál díjat heten, a Sajó Elemér Emlékplakettet tizenketten vehették át, míg húsz szakember munkáját miniszteri elismerő oklevéllel köszönte meg a tárcavezető. A kitüntetettek névsora itt olvasható.

 

fotó: Hornyák Dániel

Minden év március 22-én a szokottnál is nagyobb figyelem irányul a vízre, létfontosságú természeti kincsünk védelmére. Az idei világnapon kiemelt hangsúlyt kap a víz és a városok kapcsolata. Míg a fejlődő országokban élő városi lakosság 27 százalékának nem jut vezetékes ivóvíz, és a világon minden negyedik városlakónak nélkülöznie kell a megfelelő ellátást biztosító vízi közműrendszert, addig hazánk mutatói megfelelnek az európai átlagnak.

Magyarországon a lakosság 99 százaléka vezetékes rendszerből jut ivóvízhez. A vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya az elmúlt években elérte a 95 százalékot, a háztartások további 4 százaléka pedig elérhető távolságon belül közkifolyón keresztül juthat ivóvízhez. A csatornázottság mértéke is fokozatosan növekszik az országban. Ma egy magyar lakos átlagosan 110 liter vezetékes ivóvizet használ naponta.

A Víz Világnapjához kapcsolódóan hazánk olyan kiemelkedő, európai uniós szintű rendezvényeknek ad otthont a napokban, mint a Magyar Tudományos Akadémiával közösen rendezett „Európa vizeinek jövője” című szakpolitikai konferencia és az informális Környezetvédelmi Tanácsülés.

Az eseményeken 27 tagállam környezetvédelmi miniszterei egyebek mellett olyan fontos kérdéseket tárgyalnak meg, mint a víz helye és szerepe az Európai Unió politikákban, valamint az európai vízkészletek jövője.

fotó: Hornyák Dániel

Az ENSZ 47. Közgyűlése nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává 1992-ben. A tagországok célja az volt, hogy felhívják a világ figyelmét: bolygónk édesvízkészlete nem kifogyhatatlan forrás. A világnap minden évben nélkülözhetetlen lételemünket más-más összefüggésben világítja meg. Az idei rendezvények mottója: „Víz a városokért, városok a vízért”.

A Vidékfejlesztési Minisztérium is kiemelten fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a Föld vízkincsének védelmére. Ehhez elengedhetetlen az összefogás, a mindennapi szokások megváltoztatása is. A tudatos vízhasználattal, az ésszerű takarékossággal mindenki hozzájárulhat pótolhatatlan természeti értékékeink megóvásához.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)