Példaértékű a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hulladék-gazdálkodási program, amely 240 település összefogásával jött létre és 600 ezer embert érint - mondta Fazekas Sándor Nyíregyházán.

Az ország egyik legnagyobb hulladékgazdálkodási beruházása az Európai Unió kohéziós alapjából épül fel. A 10 milliárdos építkezéssel a teljes régióban megteremtődik a feltétele a szelektív hulladékgyűjtésnek és a korszerű hulladékgazdálkodásnak. Dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, aki évek óta személyesen is közreműködik a program tető alá hozatalában, azt emelte ki, hogy a korszerű hulladékgazdálkodás meghatározó eleme egy város életminőségének, és a befektetőket is vonzza, amikor helyszínt választanak vállalkozásuknak.

A hulladékgazdálkodási program második ütemében a nagyecsedi és a kisvárdai depo elkészültét követően megkezdődhet a nyíregyházi lerakó kialakítása, és a közel 100 bezárt lerakó rekultivációja. A már meglévő válogatócsarnok mellett épülő lerakó várhatóan húsz évre korszerű megoldást nyújt Nyíregyháza és térsége hulladék-elhelyezési gondjaira. Az avató ünnepségen Fazekas Sándor valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei közgyűlés elnöke és dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő elültettek egy juharfát, hogy az évről évre terebélyesedő csemete és a szerteágazó gyökerek emlékeztessenek a példaértékű összefogásra.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)