Ünnepélyesen megnyitották a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivált pénteken az Iparművészeti Múzeumban. Az eseményen részt vett Tarlós István főpolgármester és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki elmondta, hogy a rendezvény nem csupán a kultúrát támogatja, hanem a Magyarország iránt érdeklődő vendégek számára lehetővé teszi, hogy az országot jobban megismerjék.

Fazekas Sándor beszédében emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál több mint három évtizede igyekszik ismertté tenni hazánkat azzal, hogy európai, sőt világhírű kulturális rendezvénysorozatot tár az érdeklődők elé. Így - tette hozzá - nemcsak a kultúrát támogatja, hanem a Magyarország iránt érdeklődő vendégek, turisták számára lehetővé teszi, hogy az országot jobban megismerjék, megértsék.

Fazekas Sándor (fotó: Horváth Ernő)

A miniszter kitért arra is, hogy Magyarország hónapok óta az újságok címlapjain szerepel Európában. Mint mondta, a híradások sok esetben sajnos valótlan, hamis képet festenek rólunk, miközben legtöbbször nélkülözik a velünk kapcsolatos legalapvetőbb ismereteket is.

Azonban - hangsúlyozta -, akik a torz hírek ellenére mégis ellátogatnak hozzánk, erre a világviszonylatban is jelentős rendezvénysorozatra, azoknak módjukban áll valós, igaz képet alkotni rólunk, országunkról és nemzetünkről. Láthatják majd, hogy itt is kulturált, európai emberek élnek, nem gyűlölködés, hanem vendégszeretet fogadja őket - húzta alá a politikus.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország tíz évszázada gyarapítja az európai kultúrát, és hozzájárul a világ fejlődéséhez. Amint fogalmazott: „részesei vagyunk e földrész kultúrájának, sajátos értékeinkkel pedig bátran állunk ki a világ elé. Hiszen Európa és a világ annál értékesebb, minél sokszínűbb”.

Fazekas Sándor köszöntőjében azt kívánta, hogy a 2012. évi Budapesti Tavaszi Fesztivál – a hagyományos értékein túl – szolgálja hazánk igazi, valós képének kialakítását, Magyarország hiteles bemutatását Európa és a világ számára, és így járuljon hozzá a békés fejlődéshez, valamint közös céljaink mielőbbi eléréséhez.

Az eseményen részt vett Budapest főpolgármestere is, aki kiváló választásként értékelte, hogy a magyar kulturális élet egyik legrangosabb rendezvényét az Iparművészeti Múzeumban nyitották meg. Tarlós István úgy fogalmazott, hogy kulturális értékeink tökéletesen illeszkednek az egyetemes kulturális értékek közé.

Tarlós István (fotó: Horváth Ernő)

A Budapesti Tavaszi Fesztiválról szólva elmondta, hogy a rendezvényen egyszerre kell bemutatni a múlt értékeit, valamint a kortárs magyar és külföldi művészeket.

(kormany.hu)