Március 25-én és 26-án az Unió soros elnökeként Magyarország Gödöllőn rendezi meg az Informális Környezetvédelmi Tanácsülést. Az esemény jelentőségét növeli, hogy először érkezik az Európai Unió mind a 27 tagállamának környezetvédelmi minisztere Magyarországra. Közlemény.

Várhatóan jelen lesz Janez Potočnik, az Unió környezetvédelmi biztosa, az Európai Bizottság és az Európai Parlament képviselői, a tagjelölt országok, valamint Norvégia és Svájc szakminiszterei. A tanácskozás központi témája a víz lesz, a politikusok olyan fontos kérdésekről folytatnak eszmecserét, mint a „Víz helye és szerepe az EU politikákban” és tárgyalnak a kontinens vízkészleteinek jövőjéről is.

A magyar elnökség arra törekszik, hogy a 2011. júniusi Környezetvédelmi Tanácsülésen következtetéseket fogadjanak el a miniszterek az európai vízkészletek védelméről, az integrált, fenntartható vízgazdálkodásról. Ehhez járulhat hozzá a gödöllői informális ülés, amely szervesen kapcsolódik a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) közösen szervezett Vizeink jövője Európában című rangos nemzetközi konferenciához (március 24-25.).

A jeles eseményt is szeretné felhasználni Fazekas Sándor, a vidékfejlesztési tárca vezetője, hogy egy szimbolikus programelemmel felhívja a figyelmet a környezet védelmének fontosságára. Ezért 25-én reggel minisztertársaival kerékpárral érkeznek az MTA épületéhez, hogy részt vegyenek a vizekkel kapcsolatos tudományos konferencia záró szakaszán.

Délután, a gödöllői informális ülés végén ünnepélyes keretek közt ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra megállapodást írnak alá Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szerbia és Szlovénia szakminiszterei.

A sajtó számára nyilvános programok március 25-én:

8:15-9:15
27 uniós ország környezetvédelmi minisztere gyülekezik a Danubius Grand Hotel Hungária előtt, hogy kerékpárral elinduljon az MTA Európa vizeinek jövője című tudományos konferenciájára

9:15
Indulás kerékpárral a Magyar Tudományos Akadémiához (Útvonal: Margitsziget-Árpád-híd-Pesti felsőrakpart-MTA)

9:45-10:00
Érkezés az MTA-hoz, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter doorstep interjút ad

10:40-12:15
Részvétel az MTA konferencia záróülésén az Akadémia Dísztermében Zárszót mond Janez Potočnik az EU környezetvédelmi biztosa

13:15
Megkezdődik az EU környezetvédelmi minisztereinek informális ülése a Gödöllői Királyi Kastélyban

14:30-14:50
Miniszteri csoportkép a kastély Barokk Színház termében Fazekas Sándor doorstep interjút ad az Informális Környezetvédelmi Tanácsülésről

17:35-18:00
Elnökségi sajtótájékoztató a gödöllői sajtóközpontban (Művészetek Háza) Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Janez Potočnik környezetvédelmi biztos részvételével

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)