Az ország számára kiemelten fontos konzultációsorozat indul - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Nemzeti Vidékstratégia országjáró vitasorozatát beharangozó sajtótájékoztatón.

Bármilyen hihetetlen, de Magyarországnak nem volt vidékstratégiája az elmúlt években - tette hozzá a miniszter. A Gyurcsány-Bajnai kormány a plafonig eladósította az országot és tipródás, hanyatlás jellemezte a mezőgazdaságot is. A kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt feladatának tekintette, hogy megalkossa a hosszú távú, 10 évre szóló stratégiát, amely irányt ad és segíti a vidék újjáépítését.

Fotó: Hornyák Dániel

A tervezet társadalmi vitája május 31-ig tart. Fazekas Sándor elmondta, hogy a tárca vezetői végigjárják az országot annak érdekében, hogy a stratégiát a lehető legszélesebb körben ismertessék az érintettekkel. A körút első állomása április 28-án lesz Sárospatakon, az utolsó vitafórumot május végén tarják Mosonmagyaróváron.

A minisztérium pályázatot hirdetett a Nemzeti Vidékstratégia logójának megalkotására, hogy minél szélesebb célközönséget - tervezőket, művészeket is - bevonjon a munkába, illetve a vitába. A stratégiához önálló honlap készült, amely elérhető a videkstartegia.kormany.hu címen.

„Meggyőződésem, hogy a harmadik évezredben a nemzet csak akkor érezheti magát biztonságban, ha tudatosan védi tájainak épségét, ha lakosait jó minőségű és biztonságos élelmiszerrel látja el, és ha a természeti erőforrásaival fenntartható módon gazdálkodik”- hangsúlyozta Fazekas Sándor. Az ivóvízbázisok, a talajok, az élővilág és a környezet védelme nemzetbiztonsági jelentőségű, stratégiai feladat. Ezek az alapelvek a nemrég elfogadott Alkotmányban fontos szerepet kaptak, és erre épül a „vidék alkotmánya”, a Nemzeti Vidékstratégia is - hangsúlyozta a miniszter.

A részletekről szólva Ángyán József, a tárca parlamenti államtitkára elmondta: a vidékfejlesztési stratégia céljai között szerepel a vidéki munkahelyek megőrzése és gyarapítása. A jelenlegi 440 ezres összes foglalkoztatottsági létszámot 2020-ra 700 ezerre szeretnék bővíteni. Kiemelt feladat a vidéki népesség megtartása, a demográfiai egyensúly helyreállítása. A program célkitűzése az élelmezési és az élelmiszerbiztonság szavatolása, a kiszolgáltatottság megszüntetése is.

A professzor rámutatott: az élelmiszer- és élelmezésbiztonság lényegében nemzetbiztonsági kérdés. A célok közé sorolta még az agrár- és élelmiszergazdaság életképességének növelését, piaci pozícióinak javítását, az ivóvízbázisok védelmét, a vízkészletek és a talajok, továbbá a természetes élővilág és a tájak megőrzését. Jelezte: a tízéves stratégiai programban szerepel a helyi erőforrásokra épülő energiaellátás biztosítása, és ezzel a kiszolgáltatottság csökkentése, a vidéki életminőség javítása, a vidéki gazdaság több lábra állítása is. Cél továbbá a város és a vidék szoros kapcsolatának helyreállítása.

Ángyán József külön is beszélt arról, hogy a mezőgazdaság számára, illetve tágabban a vidéki gazdaság működtetésére meg kell nyerni a fiatalokat. Ennek érdekében kezdeményez az agrárkormányzat demográfiai földprogramot, vagyis azok a fiatalok, akik vállalják, hogy vidéken teremtenek egzisztenciát, 25-50 éves tartós bérletre kaphatnak megművelhető földterületet.

A konkrét intézkedéseket firtató újságírói kérdésre válaszolva Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy a kormányváltás óta több mint 400 milliárd forint támogatást folyósított a minisztérium az agrárvállalkozások számára. További forrást jelent az a mintegy 200 milliárd forint, amely az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre áll. A hosszútávú stratégia arra is szolgál, hogy a támogatásokat ésszerűen és hatékonyan használjuk fel a jövőben.

Az országjáró vitafórum és a kapcsolódó események időpontjai és helyszínei itt elérhetők.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)