Az élelmiszeripar fejlesztése a legfontosabb az új uniós költségvetési időszakban, az erre fordított források a több százmilliárd forintos nagyságrendet is elérhetik 2020-ig Magyarországon, mivel az ágazat érdeke az, hogy minél magasabb feldolgozottságú mezőgazdasági termékek kerüljenek a belföldi és az exportpiacra – mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A tájékoztatóra azt követően került sor, hogy Fazekas Sándor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vezetőivel aktuális ágazati kérdésekről tárgyalt.

Kérdésre válaszolva elmondta: a földtörvény minap elfogadott módosítása után a végrehajtási jogszabályok olyan ütemben jelennek meg, ahogy a módosítások hatályba lépnek.

Kép letöltéseFotó: Pelsőczy CsabaA megbeszélés témája volt az is, hogy a falugazdász-hálózat a jövő év első napjától a kormányhivataloktól a NAK-hoz kerül, és ez hatósági feladatok átcsoportosításával is együtt jár.

Kérdésre válaszolva Győrffy Balázs, a NAK elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a mintegy 460 falugazdász nagy része átkerül a kamarához, az így létrejövő szervezet szaktanácsadással is foglalkozik majd. Ezt a tevékenységet az Európai Unió anyagilag is támogatja.

Az elnök úgy vélte, hogy évi 8 milliárd forintból lehet működtetni az új szervezetet, ebből a költségvetés biztosít 3 milliárd forintot, a többi a tagdíjakból, valamint uniós támogatásokból áll össze. A működési költség – az egységes rendszer miatt – egymilliárd forinttal lesz kevesebb, mint a jelenlegi, széttagolt helyzetben – fűzte hozzá Győrffy Balázs.

A NAK elnöke a tájékoztatón közölte: az élő és félsertés áfája 27-ről 5 százalékra csökkentésének hatását egy monitoring szervezet fogja vizsgálni.

(MTI)