Az élelmiszer-forgalmazásban a helyi termelésből származó értékesítés aránya már 10-12 százalék, miközben a magyar élelmiszerek aránya a belső értékesítésben 70 százalékról 75 százalékra nőtt - mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy szakmai fórumon.

A fiatal gazdák tevékenysége nélkül nem képzelhető el a magyar mezőgazdaság fejlődése - hangoztatta Fazekas Sándor a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - Agrya által szervezett Vesd Bele Magad! program évértékelő konferenciáján. Elmondta: a családi gazdaságok számára a közvetlen értékesítésen keresztül megnyílt a magyar élelmiszerpiac, amelynek sok eredménye közül kiemelendő a békéscsabai példa, ott 150 kolbászkészítő manufaktúra működik.

A helyi termelésből származó értékesítés folyamatát segítő intézkedések közül első helyen a szabályozás egyszerűsítését említette a miniszter, amely például lehetővé tette, hogy egy családi ház melléképületében is lehet élelmiszer feldolgozásba kezdeni. Egy másik szabálymódosítás a piaci árusítást egyszerűsítette, így a település megyéjében 40 kilométeres körzetben és a fővárosban lehetővé vált a helyi élelmiszertermékek értékesítése, ezt példázza a Kossuth téren jelenleg is minden pénteken működő árubemutató és piac.

Harmadikként említette Fazekas Sándor a helyi termékek értékesítésének bekapcsolását a gyermekétkeztetésbe és a vendéglátásba, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a helyi termelőktől vásárolhatnak például a gyermekétkeztetési intézmények.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a természet világának megismerése egyre nagyobb szerepet kap a magyar oktatásban, a 2006-ban indult Zöld Óvoda programhoz több mint 500 intézmény csatlakozott, s az ökoiskolák száma is hasonló.

A Vesd Bele Magad! program keretében a kisiskolás gyerekek vetőmagot kapnak, hogy azt otthon, a saját konyhakertben elvessék, majd a terméket a család felhasználja, elfogyassza. A vetőmagosztás célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét, miszerint a friss élelmiszerek, zöldségek különösen nagy anyagi befektetés nélkül, otthon is előállíthatók.

Az általános iskolákat egy-egy fiatal gazdálkodó segíti, ha szakmai támogatásra van szükségük. A szövetség már 2011-ben létrehozott egy weboldalt a www.vesdbelemagad.hu címen, ahol a növényekkel kapcsolatosan termesztési információkat helyeztek el a gyerekek számára is érthető formában. A weboldalon keresztül szakemberektől is lehet kérdezni.

Az Agrya társelnöke, Kesjár Kamilla és ügyvezető elnöke, Mikula Lajos a rendezvényen meghirdették a program idei fordulóját.

Mikula Lajos felhívta a figyelmet, hogy az akció nem szociális alapú, bárki részt vehet benne, azért szervezték, hogy a gyerekek élményeket szerezzenek, változzon a szemléletük, életmódjuk. Köszönetet mondott a koordináló pedagógusoknak, akik önként vállalták a programmal járó többletfeladatokat.

Kesjár Kamilla hangsúlyozta: tavaly 22 ezer gyerek kapott vetőmagcsomagot, ez a szám idén nőni fog, hiszen akik elkezdték, továbbra is részt vennének a programban, és vannak új jelentkezők is. Az idei vetőmagcsomagból zöldborsót, sárgarépát, retket, vöröshagymát, csemegekukoricát és kaprot vethetnek majd a kisdiákok.

Ahogy tavaly, úgy idén is kizárólag magánadományokból gyűjti össze a programhoz szükséges pénzt a szervezet, a felajánlásokat a „Fiatal Gazdák az Agrárium Jövője” Alapítvány számlaszámára (12011351-01047859-00100003) várja az Agrya.

Adománygyűjtési felhívás

Felhívás és jelentkezési lap iskoláknak

(MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)